Az európai fogyasztóvédelmi hatóságok gyorsvizsgálata alapján a kereskedők több mint harmada észrevétlen, úgynevezett sötét mintázatú módszerekkel próbálja manipulálni a fogyasztókat az online térben.
A Buy Now Pay Later (BNPL) pénzügyi megoldás az Egyesült Államokból indulva kezdte meg hódító útját. Jelenleg több mint 30 országban van jelen, és más emberek milliói vásárolnak online és próbálnak ki termékeket anélkül, hogy fizetniük kellene értük.
A koronavírus-járvány megjelenése óta jelentősen átalakult a technológiához való viszonyunk. Ráadásul a vállalatok is keresik a folyamatok egyszerűsítésének és hatékonyságuk növelésének lehetőségét.
A jelenlegi változékony és volatilis gazdasági környezetben a cégek számára nagy kihívást jelent, hogy miként tarthatják meg versenyelőnyüket, és hogyan juttathatják szolgáltatásaikat ugyanolyan gyorsan a piacra, mint korábban.
A 2023-as év első hónapjában minimálisan mértékben ugyan, de immár harmadik hónapja emelkedtek az üzleti és a fogyasztói várakozások. A GKI felmérése szerint az inflációs várakozás kedvezőbb lett.
Év eleje óta újabb adókedvezmény érhető el a 30 év alatti kismamák, fiatal anyák részére. Ráadásul a kedvezmény nem csupán visszatérítésként, hanem már a jövedelem megszerzésének hónapjában is igénybe vehető.
A lakosság fele nem tervez változtatni az autózási szokásain az korábbinál jóval magasabb üzemanyagárak alakulása ellenére sem. Azonban sokan fordulnak a közösségi közlekedésre felé is.
A több szempontból nem túl kedvező gazdasági helyzet miatt a lakosság nagy része elégedetlen pénzügyi kilátásaival. A pesszimizmus a kor előrehaladtával egyre magasabb.
Az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságok olyan trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet, melyben egyes szolgáltatók rejtett módon veszik rá a gyanútlan fogyasztókat szolgáltatásaik előfizetésre.
Új előírások lépnek érvénybe hazánkban annak érdekében, hogy a digitális megoldások térnyerése mellett szinte garantáltan hozzá lehessen jutni a készpénzhez.
A Magyar Nemzeti Bank újdonsült szabályozása többek között az ATM-ek számát is meghatározza.
A legfrissebb témákkal, közérthető elemzésekkel és szakmai érdekességekkel erősítené a cégek versenyjogi ismereteit és a fogyasztók tudatosságát a Gazdasági Versenyhivatal új podcast-sorozata.
A villamosenergia szabadpiaci ára a közel háromszorosára emelkedett egy év leforgása alatt, azonban a magyarországi cégek áramfelhasználását csak 6 százalékkal fogta vissza a jelentős drágulás.
Habár az elmúlt időszakban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek a háttérbe szorultak, az aktuális gazdasági előrejelzések további fejtörést okozhatnak a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt.
A magasabb fizetés mellett több egyéb előnyt is hordoz magával a megemelt minimálbér. Többek között nagyobb értékű céges ajándékot lehet adni az év végi partikon, és jobb helyet választhatnak maguknak a sportrajongók a lelátókon.
Megközelítőleg 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt hajtott be, valamint csaknem 3,7 milliárd forintnyi bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 2022-ben.