Egyre fiatalabb korosztály választja a lakáshiteleket

Egyre fiatalabb korosztály választja a lakáshiteleket

Néhány év leforgása alatt 43 évről 36 évre csökkent a lakásvásárlást részben hitelfelvétel segítségével tervező vevőjelöltek átlagos életkora. A fizetések növekedése mellett számos más tényező is befolyásolta a változást.

Számottevően csökkent a lakáshitelek iránt érdeklődők átlagéletkora az elmúlt években. Ez részben a fizetések emelkedésével magyarázható, valamint az államilag támogatott konstrukciókkal – derült ki a money.hu legfrissebb elemzéséből.
 
Idén februárban 36 év volt a Hitelintézővel kalkulálók átlagos életkora, szemben a 2022 egészére vonatkozó 39 évvel, valamint a 2021-es és 2020-as 41 és 43 évvel. 
 
A lakáshiteles finanszírozás iránt érdeklődők átlagéletkorának csökkenésében szerepet játszhat, hogy évek óta jelentősen emelkedik a 20-29 éves és 30-39 éves korosztály nettó átlagkeresete. A múlt évben 287 ezer és 354 ezer forint volt, szemben a 2020-as 225 ezer, illetve 279 ezer forinttal. Vagyis azóta több mint 27 százalékkal emelkedett az átlagkereset ebben a két korosztályban – ismertette Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Hozzátette, hogy az állami támogatások, így a Babaváró és a csokos konstrukciók szintén hozzájárulhattak ahhoz, hogy a fiatalok egyre korábban vághassanak bele az ingatlanvásárlásba.

A hitelintézős adatokból kiderül az is remekül kirajzolódik, hogy az átlagos önerő a budapesti ingatlanok esetében az idén 18,5 millió forint volt, a fővároson kívüli lakásoknál pedig 13,7 millió forintot tett ki.

Ez a saját erő a fővárosban eladásra kínált használt lakások jelenlegi, átlagosan 56,5 millió forintos árának közel majdnem 33 százalékát fedezi. Igaz, Budapesten belül jelentősek az eltérések, számos városrészben, így például a XXI., a VIII. és a XXIII. kerületben 38-48 milliós az átlag, vagyis a 18,5 milliós önerő az ottani lakások akár 38-48 százalékára is elég lehet. A fővároson kívül a vármegyeszékhelyeken a használt lakások átlagos ára 37,9 millió forint, az önerő ezeknél 36 százalékos. “A különböző nagyvárosokat nézve látszik, hogy Salgótarjánban, Miskolcon és Békéscsabán a legkedvezőbb az arány, az önerő összege a lakásár 53-88 százalékát teszi ki. A másik véglet Debrecen, Veszprém és Győr, ezekben a városokban 25-29 százalékos az arány – fejtette ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember hozzáfűzte, hogy a vevőjelölteknek érdemes azzal is kalkulálniuk, hogy a jelenlegi lakáspiaci helyzetben, a keresletcsökkenés és a kínálat bővülés eredményeként a korábbi évekhez képest jóval kedvezőbb alkupozícióban vannak. Emiatt jelentős árengedménnyel is hozzájuthatnak egy-egy lakáshoz, aminek eredményeként az önerő is nagyobb arányt képviselhet a vételárban.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.