Társadalom

Habár a fiatalok 72 százaléka szerint fontos lenne a rendszeres mozgás, kevesen élnek vele. Egy friss kutatás szerint aki legalább heti 5 órát sportol, boldogabb, magabiztosabb és az iskolában is jobb teljesítményre képes.

A magyar lakosság bizalma az EU-ban az uniós tagság eddig eltelt 20 évében jelentősen ingadozott, de nagyjából most is a 2004-es szinten van. Hasonló tendenciák figyelhetők meg a szomszédos országokban is.

Ausztria települései közül elsőként a főváros, Bécs csatlakozott a WHO „idősbarát” városaihoz, az Age-Friendly Cities and Communities nevű hálózathoz. A kezdeményezés célja, hogy tagjaik felkészüljenek az idősödő lakosság jelentette kihívásokra.

A 2022-es népszámlálás lezárulta után alig 10 hónappal már a végleges adatokat is ismertetette a Központi Statisztikai Hivatal. A teljeskörű digitalizációnak köszönhetően az adatgyűjtés és az eredményközlés közötti idő nagyban lerövidült.

A tavalyi népszámlálás adatai szerint hazánk népessége 9 millió 604 ezer fő. A nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetük�� azonban jellemzően gyarapodott. Emelkedett a lakások száma és mérete is, azonban egy lakásra kevesebb lakó jut.

A héten közölte a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményeit a Központi Statisztikai Hivatal. 2022. október 1-jén, a népszámlálás eszmei időpontjában hazánk népessége 9 millió 604 ezer fő volt, a lakások száma pedig 4 millió 593 ezer.

Bár a mai fiatalok szabadidejük nagy részét az interneten töltik, az otthoni beszélgetések során a kelleténél kevesebb szó esik a világhálón történtekről, mint kellene. Február hetedike a Biztonságos Internet Napja.