Hamarosan elindul az online árfigyelő adatbázis

Hamarosan elindul az online árfigyelő adatbázis

Július elsején indul az online árfigyelő adatbázis, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal fog felügyelni. A rendszer a vásárlók számára segít összehasonlítani az alapvető élelmiszerek árát.

A Gazdasági Versenyhivatal, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium még március 23-án jelentette be, hogy a kormény támogatja a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs javaslatát az infláció mérséklésére, és nemzetközi példák alapján online árfigyelő adatbázist hoznak létre. A mielőbbi megvalósítás érdekében pedig a GFM és a GVH közös munkacsoportot hozott létre, amelyhez áprilisban az Igazságügyi Minisztérium, a közös munkában az Agrárminisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal is részt vesz.

Az együttműködő felek várakozásai alapján a lakosság, a vásárlók számára elérhetővé váljon egy olyan adatbázis, mely lehetővé teszi számukra a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását. Az árfigyelő adatbázis használata így jelentősen erősíti az átláthatóságot, megismerhetővé teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, megakadályozza a túlárazást. A szolgáltatás végső soron – a fogyasztók érdekeivel összhangban – hozzájárul a kiskereskedelmi szektorban a piaci verseny fokozásához, összességében pedig elősegíti, hogy az év végére egy számjegyűre mérséklődjön az infláció.

A munkacsoport által kidolgozott keretrendszer elfogadásra került, és július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer, amit a Gazdasági Versenyhivatal működtet majd.

Az adatbázis kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni, többek közt: sertéscomb, fehér kenyér, 1,5 százalékos ESL tej, trappista tömbsajt, lédig idared alma, virsli, margarin, vaj, spagetti tészta. Az intézkedés a legnagyobb kereskedelmi üzletláncokra vonatkozik kötelezően, az árfigyelő rendszerbe ugyanis azok a kereskedők kötelesek adatot szolgáltatni, amelyek nettó éves árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot. Az elektronikus rendszerhez ugyanakkor önkéntesen azok a kereskedők is csatlakozhatnak, amelyekre a kötelező adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik.

A munkacsoport a megvalósításba bevonta a kötelezően csatlakozó kiskereskedelmi láncokat, illetve a kereskedőket tömörítő szakmai érdekszövetségeket is.

Rendkívül szoros verseny hozott az idén száz éves magyar kerékpáros körverseny. Az XDS Astana Team ecuadori versenyzője, Harold Martin Lopez szerezte meg az összetett győztesnek járó sárga trikót. A legjobb magyar az összetett hetedik helyén záró Feldhoffer Bálint lett.