Gazdaság

A mozgalmas és változékony nemzetközi helyzetben is jól szerepelt a pesti börze júliusban. A BUX júliusban 3,7 százalékos növekedést mutatott az előző hónaphoz képest, a havi záróértékek tekintetében pedig 101 244,5 ponttal új csúcsot ért el.

A Központi Statisztikai Hivatal megjelentette a "Magyarország, 2024" című éves zászlóshajó kiadványát, amely átfogó képet nyújt hazánk gazdasági, társadalmi és környezeti helyzetéről az elmúlt év vonatkozásában, valamint bemutatja a nemzetközi összefüggéseket is.

Az év hatodik hónapjában új történelmi csúcsot döntött a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe. A BUX 2,06 százalékkal végzett magasabban, mint egy hónappal ezelőtt. A BÉT 35 éves évfordulót ünnepelt júniusban.

Folyamatos emelkedéssel újabb rekordot döntött az év ötödik hónapjában a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 3,8 százalékos emelkedéssel 95 698,3 ponton zárta a májust.

Áprilisban számottevően, 14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos erősödés látható éves összevetésben az ingatlan.com adatai alapján. A visszaesése főként a befektetési célú vásárlók aktivitásának csökkenésével magyarázható.