A tananyag része lesz a Magyar Termék

A Magyar Terméket és védjegyrendszerét beemelik a közoktatás tananyagába. A diákok esettanulmányokon, játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a hazai előállítású termékekhez kapcsolódó ismeretanyagot.

Megállapodást kötött egymással a Magyar Termék Nonprofit Kft. és az Oktatási Hivatal, melynek köszönhetően a Magyar Terméket és védjegyrendszerét beemelik az oktatási tartalmakba. Az együttműködés célja, hogy a meglévő oktatási anyagba illeszkedve történeteket, esettanulmányokat, helyzeteket mutatnak be, amelyek segítik a gyerekek tudásának elmélyítését és felhívják a figyelmet a hazai előállítású termékekhez kapcsolódó tudatos szemléletmódra.

Hatalmas elismerése a több, mint másfél évtizedes munkánknak ez az együttműködés, ugyanis ilyen jellegű megállapodásra még nem volt példa a Magyar Termék történetében. Olyan edukációs tartalomkészítésbe tud bekapcsolódni a szervezet, ami mindenképpen előremutató. Ezen felül hozzájárul ahhoz, hogy a hazai értékeket és azok előnyeit bemutassa és feltárja a fiatal generáció számára, így pedig egy önmagán jóval túlmutató szemléletet formálhat. A magyar termékek választása ugyanis nagyban hozzájárul a környezettudatos életmódhoz, ami egyetemes szinten kiemelt jelentőségű – nyilatkozta a bejelentést követően Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Olyan szakmai anyagok, kiadványok, filmek és interjúk elérését biztosítja a hivatal a Magyar Termék számára, amelyek rámutatnak a hazai termékek választásának előnyeire és hozzáadott értékeire. A Magyar Termék-anyagok döntően azokon az órákon jelennek majd meg, amelyeken a témát az adott tantárgy tematikájába szervesen be tudják építeni. A tervek szerint a meglévő oktatási anyagba illeszkedve, az adott témákhoz kapcsolódva történeteket, esettanulmányokat, helyzeteket mutatnak majd be, amelyek egyrészt segítik a gyerekek tudásának elmélyítését és szemléletformálását, másrészt felhívják a figyelmet a hazai előállítású termékekhez kapcsolódó tudatos szemléletmódra. A Magyar Termék az említett felhasználási engedélyt a lehető legszélesebb körben adja át az Oktatási Hivatalnak.

A honi identitástudat mélyítése mindig is fontos volt a köznevelésben. Hangsúlyt fektetünk erre a történelmi és a környezetismereti tananyagok kidolgozása során is. A hazai előállítású termékek és jelentős történeti múlttal rendelkező magyar, lokálpatrióta cégek ismeretét fontos hangsúlyozni. Nagy öröm, hogy a Magyar Termék segítségével a diákok ilyen irányú ismeretekkel is gazdagodhatnak és ezen keresztül is formáljuk felelősségvállalásukat – tette hozzá Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.