Több mint százhatvanezer vizsgálatot folytatott le tavaly a NAV

Több mint százhatvanezer vizsgálatot folytatott le tavaly a NAV

A NAV nemrég közzétette a 2022-es vizsgálatairól szóló összefoglalóját. Az évkönyvből az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt évre vonatkozó tendenciák is leszűrhetők.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2022-ben több mint 160000 vizsgálatot folytatott le, amely csaknem 6 százalékos növekedés a 2021-es adatokhoz viszonyítva. Az ellenőrzések típus szerinti megoszlása követte az elmúlt évek tendenciáját, az egyre kevesebb adóellenőrzés mellett a jogkövetési vizsgálatok aránya nőtt, ezek már az összes vizsgálat 93,5 százalékát tették ki.

Az adóhatóság hatékonyságnövelésre irányuló célkitűzései a statisztikák alapján beváltak. A NAV a tavalyinál kevesebb adóellenőrzéssel körülbelül 7,5 százalékkal több adókülönbözetet és bírságot, pótlékot állapított meg, összesen 475 milliárd forintot.

Ez egyébként alátámasztja azt az elmúlt évekre jellemző trendet, hogy az adóhatóság jogkövetési vizsgálatokkal felméri az adózókat és csak akkor indít adóellenőrzést, ha nagy valószínűséggel adómegállapítást is tud tenni – magyarázza Ramocsa Dávid, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának ügyvédje. Erre utal az is, hogy ha adóellenőrzést indít az adóhatóság, azok háromnegyedében megállapítást is tesz.

Az adóhatóság már tavaly is kiemelten ellenőrizte a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott transzferárakat, amelyek tekintetében 3,5 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg. A transzferárellenőrzéseken belül különösen az autóipari szereplőkre fókuszált a NAV, amely tendencia az idei évben is folytatódik az adóhatóság ellenőrzési terve alapján.

Az ellenőrzések során fókuszba kerültek az energiahatékonysági adókedvezményt igénybe vevő adózók is. Ezekre a vizsgálatokra jellemző, hogy az adóhatóság jogkövetési vizsgálatot indít és ha szabálytalanságot tár fel, önellenőrzésre hív fel. Tavaly az ilyen vizsgálatok eredményeként 226 millió forinttal kevesebb adókedvezményt tudtak igénybe venni a cégek.

A kiemelt- és legnagyobb adóteljesítményű adózók továbbra is számíthatnak adóhatósági vizsgálatokra. Ezeket az adózókat érintő vizsgálatok során a NAV 2022-ben 580 ellenőrzés eredményeként 38,6 milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget állapított meg.

Továbbra is jellemzően az áfa területén tár fel szabálytalanságokat az adóhatóság, amit jól mutat, hogy az összes megállapítás 90,6 százaléka ebben az adónemben született.

Az adóhatóság első számú digitális ellenőrzési eszköze – különösen az áfaellenőrzések terén – az Online Számla rendszer. Az ebből származó adatok hasznosításával a NAV 2022-ben csaknem 2200 adóellenőrzést végzett, aminek eredményeként 54,3 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg. Ezeket az ellenőrzéseket az adóhatóság elsősorban azért indítja, mert különbséget tár fel az online számlaadatok és az áfabevallások között.

Természetesen a NAV is tévedhet. Általánosságban elmondható, hogy minél kitartóbban és tovább vitatják az adózók a hatóság döntéseit, annál nagyobb eséllyel érnek el sikert. Miközben az elsőfokú adóhatározatokat 87,7 százalékban hagyja helyben a másodfokú adóhatóság, addig az elsőfokú bíróságok 79,8 százalékban, míg a Kúria mindösszesen 62,2 százalékban dönt az adóhatóság javára. Ezek az adatok is azt támasztják alá, hogy ha egy adózó jogszerűtlennek tartja az adóhatóság határozatát és a vitatása mellett dönt, akkor érdemes elvinnie az eljárást a végéig, ugyanis annál nagyobb eséllyel juthat jogorvoslathoz.

A korábbi évekhez hasonlóan a NAV a vizsgálatainak több mint harmadát 2022-ben is a fővárosban és Pest vármegyében folytatta le. Emellett kifejezetten sok vizsgálatot folytatott az adóhatóság Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyében, azonban a vidéki vármegyék közül a legtöbb adókülönbözetet Szabolcs-Szatmár-Beregben állapította meg.

Az adóvizsgálatok egy cég életének visszatérő elemét képezik. Az elmúlt évek tendenciája alapján ez elsősorban jogkövetési vizsgálatokban valósul meg.

Jogkövetési vizsgálatok során az adóhatóság ugyan nem állapíthat meg adóhiányt, azonban érdemes ezeket is komolyan venni, mert az adóhatóság könnyen átfordíthatja őket adóellenőrzéssé, ha úgy ítéli meg, hogy van keresnivalója. Emellett a jogkövetési vizsgálat során tett megállapítások és a cégek nyilatkozatai felhasználhatók a későbbi adóellenőrzés során is – mutatta be az adóhatóság gyakorlatát Balázsi Ákos, a Deloitte Legal Ügyvédi Iroda adóperes csoportjának ügyvédje.

Magyarország 20 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozás évfordulóját évek óta futóversennyel ünneplik Budapesten, a rendezvényév évre rengeteg embert mozgat meg. A 20 kilométeres távot egyéniben és csapatban is teljesíteni lehetett.

A Budapesti Értéktőzsdén is érződött az egész Európára jellemző kedvezőtlen befektetői hangulat. A BUX eséséből a főbb részvények többsége is kivette a részét.