Idén újra kigördül egy karácsonyi fényekbe öltöztetett V43-as. Az ünnepi időszak alatt az ország szinte minden villamosított fővonalán látható lesz a feldíszített mozdony.

Az Oktatási Hivatal és a Technológiai és Ipari Minisztérium döntésének értelmében egy hónappal meghosszabbították a diákigazolványok érvényességi idejét a közlekedési szolgáltatóknál, így november 30-ig használhatók a MÁV-START, a Volánbusz és a HÉV járatain.

Az október 28-án 145 éves Nyugati pályaudvar fontos részein újult meg a tetőszerkezet, befejeződött a hangos és vizuális utastájékoztató rendszer kiépítése, használatba vehetik az utasok a megszépült Márványcsarnokot és a Ceglédi folyosót, és az automaták pályaudvaron belüli elosztása is még utasbarátabb lett.

Átvette a 40. KISS emeletes motorvonatot is a MÁV-START, így teljessé vált a megrendelt flotta. A következő hónapokban forgalomba állhat az utolsó néhány szerelvénnyel együtt. A hatósági vizsgáktól függően várhatóan a decemberi menetrendváltástól közlekedhet az össze jármű.

Bővülnek a MÁV-START szolgáltatásai a Budapest–Kecskemét–Szeged vasútvonalon, az utolsó járat mindkét irányba egy órával később indul hétfőtől szombatig. A fővárost és több megyeszékhelyet összekötő vonalon október elsejével indul a fedélzeti vendéglátás is a járatokon.

Az ősz beköszöntével, a hűvösebb időjárást kedvelő kerékpárosoknak továbbra is ajánlott a legkedveltebb úti célok megközelítése vonattal. Ehhez remek kedvcsináló, hogy a MÁV-START, a GYSEV és a MÁV-HÉV az Európai Mobilitási Hét idején, szeptember 17. és 22. között díjmentes kerékpárszállítási lehetőséget biztosít.

Sikeresen ért véget a balatoni főszezon. A tavalyi, egész szezon alatt elért évtizedes rekordnál is többen választották a MÁV-START járatait a hazánk legnagyobb tavához történő utazáshoz. Az elő- és főszezonban több mint 2,7 millióan utaztak vonattal a tóhoz, vagy onnan, illetve a balatoni állomások között.