Csaknem 700 millió utast szállított tavaly a MÁV-Volán csoport

Csaknem 700 millió utast szállított tavaly a MÁV-Volán csoport

A vasúttársaság szerint a közösségi közlekedés térnyerésének idén nem csupán az üzemanyagárak emelkedése adhat lendületet, hanem a korábbiaknál is utasközpontúbb új menetrend is ezt a célt szolgálja.

A MÁV-START járatain 2022-ben közel 97 millió, a MÁV-HÉV járatain 63 millió fizető utas utazott vonattal. Ez annak figyelembe vételével is jó eredmény, hogy az év elején még éreztette hatását a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások egy része, ám az utasforgalom már alig marad el a járvány előtti utolsó év, 2019 adataihoz képest. Az otthoni munkavégzés számos munkakör esetében részlegesen azóta is megmaradt, ennek hatására – a MÁV-START adatai alapján – eltolódás mutatkozik a bérletvásárlások felől a menetjegyes utazások irányába.

Más szempontból is a vásárlási szokások változása érzékelhető, ugyanis egyre nagyobb teret nyernek az online és önkiszolgáló felületek. Az online, azaz az Elvira menetrendi tervezővel vagy a MÁV applikációval jegyet váltó utasok aránya a tavalyelőtti 28 százalékról 35 százalékra emelkedett 2022-re a MÁV-START esetében.

Mobilalkalmazással vásárolt az utasok 24 százaléka, az Elvirán pedig 11 százaléka.

A MÁV-START pénztári értékesítése a 2021-es 42 százalékról 38 százalékra esett vissza 2022-be, a fedélzeten vásárolt jegyek aránya 16 százalékról 9 százalékra mérséklődött, miközben az automatás jegyvétel részesedése 12 százalékról 18 százalékra emelkedett. Ez utóbbi köszönhető annak is, hogy a legutóbb megrendelt 375 új jegykiadó automata túlnyomó részét (350 darab) már kihelyezte tavaly a MÁV-START. Jelenleg már több mint félezer automata áll az utasok szolgálatában főként Budapest elővárosi hálózatán és a jelentősebb forgalmú vidéki, illetve balatoni állomásokon, megállóhelyeken.

Tavaly nem csak többen utaztak, de hosszabb távot is tettek meg.

Miközben 2021-ben 3,1 milliárd utaskilométert regisztrált a MÁV-START, addig 2022-ben már 4,75 milliárdot.

Az a tendencia is jól látható, hogy a rövid távú utazások száma a fővároson kívül lecsökkent, a város és város közötti hosszabb távú utazások száma viszont növekvő pályán van. Ide sorolható az is, hogy tavaly a TramTrain hálózaton 847 ezer utazás volt Szeged és Hódmezővásárhely között, az utasforgalmi próbaüzemének kezdete óta pedig már közel egymillió utazáshoz vették igénybe a vasútvillamos-járatokat.

Forrás: MÁV

 

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.