Szeptember 30 és október 2 között a Szent István Bazilika előtti téren tartják az ország egyik legnagyobb édességfesztiválját. Az Édes Napok Budapest keretein belül megkóstolhatjuk a főváros 2022-es desszertjét is, melyet kedden mutattak be.
A fővárosi utasok már jóval egyszerűbben találhatják meg a számukra fontos járatokat a végállomásokon, ugyanis a BKK megújítja a nagyobb közösségi közlekedési csomópontokban lévő tájékoztatókat.
A Puskás Arénában rendezik meg a Magyarország – Olaszország Nemzetek Ligája labdarúgó-mérkőzést szeptember 26-án, hétfőn. Az esti órákban a stadion környékén közlekedési változásokra, lezárásokra kell számítani.
Idén ősszel immár 27. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma.
A Budapesti Közlekedési Központ több új menetjegy-csomagot is bevezet, amellyel a turisták és a Szentendrére látogatók utazásait könnyíti meg. Ezentúl a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, valamint a Batthyány téren és a Margit híd – Budai hídfő állomáson található automatákban is megvásárolhatók az új termékek.
Vadonatúj trolijáratot, a Karolina út teljes hosszában új kerékpársávot, 110 új MOL Bubi biciklit, és már 500 Mobi-pontot vehetnek birtokukba a fővárosban közlekedők. Ezeket a fejlesztéseket jelentette be az huszonegyedik alkalommal megrendezett Európai Mobilitási Hét budapesti nyitányaként a BKK.
A Budapest Szolár Térkép egy webes, mobilon is futó térképes alkalmazás, amely minden épület esetében megmutatja, hogy a tető mekkora része alkalmas a napenergia hasznosítására, azon milyen teljesítményű napelem fér el és mennyi áramot lehet ezekkel megtermelni.
Folyamatosan növekszik a BKK februárban debütált alkalmazásának a használata: a BudapestGO-t már több mint másfél millió utas választotta jegyvásárlásra, bérlethosszabbításra és útvonaltervezésre a közösségi közlekedésben vagy kerékpárral utazva.
A hét közepétől már minden irányban akadálymentesen átjárható a felszínen a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződése. Ez annak köszönhető, hogy kialakították a harmadik új gyalogátkelőhelyet a Blaha Lujza téri csomópont Erzsébet híd felőli ágában, a Rákóczi úton.
Nyolc éves lett szeptember 8-án a budapestiek népszerű közbringa-rendszere, a Mol Bubi. Hatására a budapestiek jelentős része versenyképes közlekedési eszközként tekint a kerékpárra, mert felismerték, hogy biciklivel utazni környezetbarát, gazdaságos és bizonyos helyzetekben a leggyorsabb utazási mód.
Nyár végén újabb csúcsok születtek a városi kerékpározás utazásszámaiban Budapesten. Augusztusban kiugró kerékpáros forgalmat mértek a számlálók, és MOL Bubival is rekord számú utazás történt.
Tizedik alkalommal startolt el szombaton a Budapest Airport jótékonysági futóversenye, a Runway Run. A repülőtér-üzemeltető a meghívásos alapon meghirdetett verseny többmillió forintos bevételét idén is jótékony célra fordítja.
A BKK 2022. december 31-ig meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget a közösségi közlekedési járatain az Ukrajnából érkező menekült személyek számára. A díjmentes utazás az eddigiekhez hasonlóan egy személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igénybe.
A szeptember 3-4-i hétvégétől ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a mozogni vágyók előtt. A gyalog és mikromobilitási eszközzel, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők hétvégente autómentes környezetben használhatják a Margit híd és a Közraktár utca közötti rakpartszakaszt.
Az iskolakezdéstől újra a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek a BKK járatai a fővárosban. Szeptember 1-től – a menetrendváltás mellett – néhány más változással is számolnia kell a BKK ügyfeleinek.
Helyére került a Blaha Lujza tér egyik szimbolikus eleme, a jövőre 50 esztendős színházi emlékkő, amely a restaurátor munkájának köszönhetően megszépülve tért vissza a megújuló térre.
A nyárra tervezett felújítási munkák befejeztével augusztus közepétől, hétfőtől újra jár az M3-as metró a déli szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között.