Budapest

A sikeres nyitás után immár a második évadát kezdi meg a budapesti színház. A nyolcavanöt férőhelyen nézőtérrel rendelkező Bástya Színház három új bemutatóval várja majd a nézőket.

Fontos mérföldkőhöz érkezett Magyarország nagynagyobb félmaratoni futóversenye. Szeptember 7-én, vasárnap már a 40. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint húszezer futót csábítottak a rajtvonalhoz.

A nyár legmelegebb heteiben napközben nem szívesen mozdulunk ki a hűvös lakásból. Sporttevékenységeinket is az esti órákra próbáljuk időzíteni. Ezt ismerték fel a Garmin WTF Night szervezői, akik már évek óta szerveznek éjszakai hegyi futóversenyt a Normafán.

A Csepel és Pesterzsébet közötti hídon történt beszakadás miatt a gyalogos járdát lezárták. A BKK döntése értelmében a Papírgyár és Sósfürdő megállóhelyek között visszavonásig díjmentesen vehetők igénybe a buszok.