Megérkeztek az első elektromos csuklós autóbuszok Budapestre

Megérkeztek az első elektromos csuklós autóbuszok Budapestre

A BKK összesen húsz elektromos csuklós buszt rendelt, az első négy példány már meg is érkezett a fővárosba. A tervek szerint a Budapest belső területeit átszelő és a közép-budai vonalakon közlekednek majd.

Hamarosan új korszak veszi kezdetét a főváros közösségi közlekedésben, a napokban ugyanis megérkeztek a Budapestre az elektromos csuklós autóbuszok első példányai, amelyek a már felkészítés és tesztelés alatt álló, 30 szóló elektromos jármű mellé csatlakoznak. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint az új csuklós járművek a tervek szerint a főváros belső területeit átszelő, valamint közép-budai vonalakon közlekednek majd.

A BKK megrendelései nyomán 2027-ig összesen 70 vadonatúj, teljesen elektromos – 50 szóló és 20 csuklós, az ArrivaBus Kft által vásárolt busz – áll majd forgalomba Budapesten. Ez utóbbi járműtípusból négy példány a szeptemberben érkezett 30 darab szóló autóbuszhoz hasonlóan már megérkezett, és várja a forgalomba állást megelőző előkészítést. A közlekedési vállalat szerint ezek a buszok nem csupán a környezetet kímélik, hanem az utazási élményt is magasabb szintre emelik, illetve hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben minél többen válasszák a közösségi közlekedést. Teljesen alacsonypadlósak, klimatizáltak, modern asszisztens rendszerekkel (például holttérfigyelő, kerékpáros- és gyalogosérzékelő, vezetői fáradtságfigyelő) felszereltek, továbbá számos USB-töltőpontot is kínálnak az utasok kényelméért.

Az érkező csuklós járműveknek köszönhetően Budapesten lesz az ország legnagyobb elektromos csuklós buszflottája. A forgalomba állás előtt azonban még számos előkészítési munkát végeznek a buszokon: hatósági vizsgálatnak vetik őket alá, valamint specifikus rendszerekkel (FUTÁR, jegykezelő, kamera, utasszámláló) is felszerelik az új buszokat.

Szintén folyamatban van már az elektromos járművek töltésére szolgáló rendszer kiépítése is, ennek elkészülése után az új buszokkal tesztelik őket a szakemberek. Olyan modern töltési rendszerről van szó, amely a járművek éjszakai töltését a reggeli forgalomba állásukkal, napközbeni üzemeltetésükkel összhangban képes optimalizálni. Az új buszokat a járművezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismernie, hiszen ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők. A járművezetők külön képzést kapnak arról, hogy hogyan vezessenek gazdaságosan, fékezéskor az energia-visszatáplálást a lehető legjobban kihasználva.

Az elektromos buszok mellett nemrég 25 alacsonypadlós, klimatizált, fedélzeti kamerákkal és korszerű utastájékoztató rendszerrel ellátott új dízel autóbusz is megjelent Budapesten, és a jövőben pedig még összesen további mintegy 170 ilyen jármű érkezik, több ütemben. Az új dízel és elektromos autóbuszokkal 2027-re a fővárosi buszállomány közel 90 százalékát korszerű EURO 5-ös, vagy annál modernebb hajtásrendszerű autóbusz teszi majd ki. Az új járműveknek köszönhetően évente közel 8 ezer tonnával kevesebb károsanyag kerül lokálisan Budapest levegőjébe.

A csuklós elektromos járművek a forgalmi, műszaki előkészítést, valamint a járművezetők oktatását követően, a BKK és a Szolgáltató között létrejött, szerződésben rögzített 2026. tavaszi beálláshoz képest már korábban is megjelenhetnek az utakon.