Az év végi ünnepek idején is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlekedési vállalat közleménye szerint december 24-én, szenteste a nappali felszíni járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára. A nappali járatok üzemzárását követően, 16 és 18 óra között még közlekednek a metrók, illetve elindulnak az éjszakai járatok is. Egyes éjszakai járatok a metróhoz igazodva, módosított útvonalon közlekednek. 18 óra után – amikor már a metrók nem közlekednek – valamennyi éjszakai autóbuszjárat a teljes útvonalán közlekedik.
December 31-én, szilveszter éjszaka a várható nagyobb forgalom miatt számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik: valamennyi metró, az összes HÉV, a nagykörúti 4-es 6-os, a 14-es, a 17-es, a 47-es, az 50-es és az 56A villamos, a 75-ös és a 80-as trolibusz, valamint az 5-ös, a 7-es és a 8E, 16-os és 223E autóbusz. Az idei évtől módosul a parkolási rend a fővárosban: a két ünnep közötti munkanapokon fizetni kell a parkolásért.
A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva.
A nappali járatok az alábbi menetrend szerint közlekednek december 22. és január 4. között:
- december 22-23. – iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend
- december 24. – december 24-i menetrend
- december 25-26. – ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend
- december 27. – szombati menetrend
- december 28. – vasárnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend
- december 29-31. – év végi munkanapi, illetve ennek hiányában iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend
- január 1. – ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend
- január 2-3. – szombati menetrend
- január 4. – vasárnapi, illetve munkaszüneti napi menetrend
December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján, illetve január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi rend szerint közlekednek. December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál ritkább menetrend szerint közlekednek.
December 29-től 31-ig az utasforgalom változása és a közúti forgalom jellemző csökkenése miatt a metrók mellett számos villamos-, trolibusz- és autóbuszjárat év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti munkanapi menetrend lesz érvényben. Nem közlekedik a kizárólag sűrítőjelleggel bíró 33A és a 10-es járat.
Bővített járatszámmal készül szilveszterre a BKK
December 31-éről január 1-jére virradóan a megnövekedő utasforgalom miatt, egész éjjel közlekednek az alábbi járatok:
- az M1-es, az M2-es, az M3-as és az M4-es metró;
- a 4-es és a 6-os, a 14-es, a 47-es, az 50-es, az 56A villamosok;
- a 17-es villamos módosított útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és a Városház tér között;
- a 75-ös trolibusz;
- a 80-as trolibusz meghosszabbított útvonalon, az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között;
- az 5-ös, a 8E, a 16-os és a 223E autóbusz;
- a 7-es autóbusz módosított útvonalon Újpalota, Nyírpalota út és a Deák Ferenc tér között jár 7B jelzéssel;
- a MÁV tájékoztatása szerint minden vonalon egész éjszaka közlekednek a HÉV-ek.
A vonatok indulási időpontjai az adott járat menetrendi oldalán érhetők el. A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy ne megszokásból közlekedjenek szenteste. Az ünnepi utazás megtervezéséhez is érdemes a BudapestGO alkalmazást használni.
Fizetős lesz a parkolás a két ünnep között Budapesten
A parkolási rendelet szerint az idei évtől a két ünnep közötti munkanapokon fizetős a közterületi parkolás. December 29-én, 30-án és 31-én, hétfőn, kedden és szerdán fizetni kell a parkolásért.
Az év utolsó napján és az újév első napjain is érdemes a BKK járatokat használni, az utazás megtervezéséhez a BudapestGO applikáció használatát javasoljuk.