Különleges élményben lehet része azoknak, akik szombaton vagy vasárnap a 19-es villamos vonalának középső szakaszán utaznak, ugyanis a nyári hétvégéken turisztikai érdekességeket hallhatnak a BKK utasai a járaton.
Új BKK jegypénztár nyílt Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjában, a Nyugati pályaudvarnál. A Budapesti Közlekedési Központ kiterjedt értékesítő hálózatának köszönhetően ma már több száz helyszínen lehet jegyet, vagy bérletet vásárolni.
Befejeződtek a térburkolási munkák a Rákóczi úti járda környezetében, ennek köszönhetően a közlekedők június 21-től birtokba vehették a megújult, fedett buszvárókat az autóbuszok Keleti pályaudvar irányú, Blaha Lujza téri megállójában.
Az iskolaszünet beköszöntével elkezdődnek a nagyobb felújítások a fővárosban. A korlátozások miatt az M3-as metró és a 2-es villamos vonalának térségében nehezebb közlekedési körülményekre kell számítani a közösségi közlekedéssel utazóknak és az autóval közlekedőknek egyaránt.
A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt június 20-tól, hétfőtől augusztus közepéig ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől. A pesti alsó rakparton ebben az időszakban a hét minden napján, így hétvégente is lehet majd gépjárművel közlekedni.
A 2-es és a 2M villamosok június 20-a és július 17-e között felújítás miatt nem közlekednek, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között pótlóbuszok járnak. A pótlóbuszok haladását – ahol lehet – buszsáv segíti.
Az iskolaszünet kezdetével számos felújítás kezdődik a fővárosban, ezért jelentősen változik a megszokott közlekedési rend. Június közepétől az M3-as metró szerelvényei csak az északi szakaszon járnak, a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló buszokkal lehet utazni.
Magyarországon rendezik meg a FINA 2022. Világbajnokságot június 18., szombat és július 3., vasárnap között. A budapesti események a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában és a Duna Arénában, míg a nyíltvízi úszás a Lupa tavon lesz. A BKK kéri, hogy a helyszíneket közösségi közlekedéssel közelítsék meg.
Újabb mérföldkőhöz ért a BudapestGO, a BKK alkalmazásán keresztül az ügyfelek már több mint 1 millió jegyet és bérletet vásároltak mindössze négy hónap alatt. A február közepén indult applikáció egyre népszerűbb az utasok körében.
Újabb hasznos funkciókkal egészül ki a BudapestGO alkalmazás. A február 14-én indult applikáció még jobb és pontosabb tervezést biztosít a kerékpárral közlekedőknek, illetve a telebusz és a telefogas szolgáltatás is elérhetővé válik az alkalmazásban.
A pandémia visszaszorulása és a turizmus újraéledése miatt ismét növekedik a 100E autóbusz kihasználtsága, így a BKK sűríti a járat indulásait. Egyúttal a Budapest belvárosa és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között közlekedő autóbuszra váltható jegy ára is drágulni fog július 1-től.
Budapestről magyarok tízezrei utaznak minden évben a török városba, és ezt júniustól már az AnadoluJet járataival is megtehetik. A Turkish Airlines leányvállalata a nyár első hónapjától heti háromszor repül.
Pünkösd vasárnap és hétfőn, 2022. június 5-én és 6-án a fővárosi közösségi közlekedési járatok az ünnepnapokon, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint indulnak.
A BKK elkötelezett a főváros közlekedési rendszerének adatalapú fejlesztése mellett, ezért május elején, a szükséges műszaki fejlesztések elvégzésével aktiválta az elmúlt években beszerzett trolibuszokon az infraérzékelős utasszámláló berendezéseket.
A Magyar Kormány kihirdette a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló kormányrendeletet. 2022. június 14-éig még ingyenesen utazhatnak a járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók a BKK járatain.
Újabb kibocsátóval bővült a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott platformja, a BÉT Xtend – a hazai kiberbiztonsági szegmens meghatározó társasága, a Vivetech részvényeivel indult meg a kereskedés.