Pest megye a legkedveltebb költözési célpont hazánkban

Pest megye a legkedveltebb költözési célpont hazánkban

Pest megye a legkedveltebb célpont az országon belül költözők számára, több mint 62 ezren érkeztek oda más megyékből vagy a fővárosból 2021-ben. A népszerűségi lista elején szerepel még Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye.

Jelentős mozgás volt tavaly az országon és Budapesten belül a költözéseket tekintve az ingatlan.com legújabb, KSH-adatokon alapuló elemzése szerint, amely egyúttal ismerteti az idén november elején jellemző kínálati árakat a legnagyobb városokban.

Hova költöztek a legtöbben?

Az állandó vándorlások alapján Pest megye volt 2021-ben a legkedveltebb célpont, ez azt jelenti, hogy több mint 62 ezren érkeztek ide másik megyéből vagy Budapestről. Igaz, több mint 46 ezren viszont elmentek Pest megyéből a fővárosba vagy másik megyébe. A tavalyi adatokból az látszik, hogy még mindig nagyon népszerű a budapesti agglomeráció – mutatta be a tavalyi trendeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Pest megye után Budapestre, Borsod-Abaúj-Zemplénbe, Győr-Moson-Sopronba és Fejér megyébe érkeztek a legtöbben összesen 16-34 ezren. Az adatokból az is kiderül, hogy a megyéken és településeken belül összesen 461 ezren váltottak lakhelyet.

Budapesten belül majdnem 79 ezren költöztek el. A szakértő szerint a fővárosi adatokat elemezve jól látszik, hogy továbbra is a XIII., a XI. és a III. kerület számít a slágernek az odaköltözők szempontjából: a szóban forgó a városrészekbe 6184-7507-en érkeztek 2021-ben.

Kiderült, melyik megyékben vannak a leghőségesebb költözők

Az egyes megyékből indult költözések alapján kirajzolódnak 2021 leghűségesebb megyéi is. Az állandó lakhelyet váltó költözők közül a legnagyobb arányban (85 százalék) Győr-Moson-Sopron megyében találtak új otthonra a megyén belül. A nyugati határmegyét Baranya és Vas megye követi 84 százalékkal. Csongrád-Csanád megyében a költözők 59 százaléka településen belül váltott lakhelyet, ami a legmagasabb arány a megyék rangsorában. Hasonlóan magas a településen belül költözők aránya Hajdú-Bihar és Békés megyében is, ahol az elköltözők 57 százaléka maradt az adott településen belül.

A fővároson belül költözők közül a XVII., a XXII., a III. kerületiek és a csepeliek voltak a leghűségesebbek a városrészükhöz. Ezekben a kerületekből a Budapesten belülre költözők 62-63 százaléka maradt kerületen belül. A szakértő szerint a budapesti népszűréségi listát nagymértékben meghatározza, hogy a peremkerületekben kedvezőbbek ingatlanárak, és az ott található lakások és házak az átlagosnál nagyobb alapterületűek.

Így alakultak az ingatlanárak

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül november elején a kínálati piacon mennyibe kerültek az eladásra váró lakóingatlanok (lakások, sor-, iker- és családi házak) Budapesten és a megyeszékhelyeken. A fővárosban az átlagár 68 millió forint volt. A II. kerületben 145 millió, az V.-ben 119 millió, a XII.-ben pedig 105 millió forint jellemezte. Ugyanakkor a IV., a X., XV., XIX., XX., XXI. kerületekben 50 millió forint alatt maradt az átlagár.

A megyeszékhelyek listáját Székesfehérvár vezeti, ott az átlagár ingatlanonként 58 millió forintra rúgott, majd Győr és Debrecen következik 53 és 52,8 milliós összeggel. A legalacsonyabb 15,1-28,4 millió árral pedig Szolnok, Békéscsaba, Miskolc és Salgótarján rendelkezik.

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.