Vállalatok

A megkérdezettek kétharmada szeretne otthonába napelemes rendszert telepíteni, mert környezettudatos és megtérülő beruházásnak tartja - derült ki az E.ON 1500 fős online, nem reprezentatív felméréséből. Az adatok szerint a válaszadók több mint fele támogatással vagy hitelből szeretné megvalósítani a beruházást.

Minden vállalkozás számára aktuális kihívás a generációváltás. Ha a vagyont feldarabolják, az a családi vállalkozások dinamikus működésének leállásához vezet. A hazai jogszabályok bővülésével nemrég már két alternatív módszerrel is meg lehet védeni több generáció munkájának gyümölcsét.

Április hónapra is jár az ágazati bértámogatás. A vállalkozásoknak fontos tudni, hogy aki március 28-ig jelezte igényét, annak nem kell újból beadni kérelmet, aki nem kérte még, ne várjon a végső határidőig, gyorsabban hozzájuthat a támogatáshoz, ha korábban pályázik.

Soha nem támogatta még ekkora adomány az Országos Mentőszolgálatot, mely a magyar mentés 134 éves fennállásának talán legnagyobb kihívásával szembesül most a járvány elleni küzdelemben. A Groupama Biztosító felajánlása és ügyfelei döntése nyomán összesen 380 millió forint támogatja majd a mentőket a betegek minél magasabb szintű ellátásában.

Vezetőváltás a Budapest Airportnál – Március végétől Chris Dinsdale veszi át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját Dr. Rolf Schnitzlertől. Chris Dinsdale tapasztalt repülőtéri vezető, aki részletekbe menően ismeri a Budapest Airport működését.

Kert végébe felépíthető home office faházat, erotikus pózokat bemutató sütiformázót és dizájnos fürdőszobai dézsát keresnek a magyarok karantén idején. Egy éve indult útjára a #vegyélhazait kezdeményezés, amely most összegyűjtötte, hogy az elmúlt tizenkét hónapban milyen termékekre és üzletekre kattintottak leginkább a felhasználók. Szerelmeseknek való kesztyű, azaz pártyű, vakcinás fülbevaló és egy roppant csúnya debil gepárd is felkerült a netes kedvencek közé.

A Péntech Solutions a magyar digitális faktoring piac első számú úttörője, platformjukon már közel 600 hazai cég regisztrált. Céljuk azonban az első naptól kezdve egy nemzetközi vállalkozás felépítése volt, így a piac alapos elemzése után 2021 februárjában a Péntech megalapította lengyel leányvállalatát, amely teljes körű faktoring szolgáltatást nyújt Lengyelországban bejegyzett cégek részére.

Üzleti és HR szempontból is sokkal sikeresebb az a vállalkozás, amelyik sokszínű, odafigyel az esélyegyenlőségre és dolgozóit bevonja a döntéshozatalba. Ezeket a képességeket érdemes tehát fejleszteni, amiben ma már a legkorszerűbb technológia is segíti a vállalatokat. A Deloitte legfrissebb tanulmánya néhány konkrét megoldást is bemutat az ilyen irányú fejlődést tervező cégek számára.

A járvány egy éve alatt 4 millió liter fertőtlenítőszer készült a Florin Zrt. szegedi gyárában, és 17 millió darab termék került a kórházakba, közintézményekbe, iskolákba, valamint a boltokba. A szállítások most is folyamatosak, és ha szükségessé válik, a védekezés érdekében többszörösére növelt kapacitással akár heti félmillió darab fertőtlenítőszert is tudnak gyártani.

Idén tavasszal is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja a gólyákat az E.ON Hungária Csoport. Korábban összesen 4 399 védőeszközt telepítettek, idén márciusra újabb 48 került fel az oszlopokra az energiacég szolgáltatási területein. A már meglévő fészektartókat ellenőrizték, ha kellett cserélték a szakemberek, hogy a visszatérő madarak biztonsággal használhassák azokat és az áramellátás zavartalanságát se veszélyeztessék.

A CTP, az öt legnagyobb európai ipariingatlan-fejlesztő egyike, 27,5 hektár földterület vásárolt Belgrád központjának közelében, ahol hamarosan megkezdődik a CTPark Belgrade Center fejlesztése. A létesít-mény több mint 130 ezer négyzetméter bruttó bérbeadható területtel Szerbia eddigi legnagyobb logiszti-kai és technológiai létesítménye lesz. Az új CTPark stratégiai helyen, Belgrád belvárosától hat, Újbelgrádtól kettő, a nemzetközi repülőtértől pedig öt kilométerre helyezkedik el.

Csúcstechnológiát képviselő autóipari elektronikát és sebességváltó érzékelőket gyárt a Vitesco Technologies debreceni üzeme, amely a tervek szerint a jövő év közepéig 450 új munkahelyet teremt. Az Ipar 4.0 koncepció szerint létesült, önvezető szállító robotokkal és intelligens megoldásokkal működő üzem tovább erősíti a Vitesco Technologies nemzetközi pozícióját és Magyarország globális autóipari jelentőségét is.