Országszerte egyre több boltját szereli fel napelemmel az Aldi

Országszerte egyre több boltját szereli fel napelemmel az Aldi

A német tulajdonú Aldi elkötelezett a környezet védelme iránt, melynek érdekében az elmúlt években számos lépést tett már. A vállalat 2017-ben teljes magyarországi üzlethálózatával és biatorbágyi logisztikai, illetve igazgatási épületével zöldáramra tért át, így szén-dioxid kibocsátását mintegy 40 százalékkal csökkentette.

Egy évvel később klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezte az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátást, így karbonsemleges lett. Ugyancsak 2018-ban üzembe helyezte a soproni üzleténél az első hazai háztartási naperőművét. Az 50 kilowattpeák teljesítményű napelemes rendszer az eddigi tapasztalatok alapján a soproni üzlet mintegy kéthavi áramfogyasztását termeli meg. A vállalat néhány hónappal később a budaörsi üzleténél is ugyanilyen teljes��tményű napelemes rendszert telepített. A tavalyi év során a soproni üzlet több mint 60 000, a budaörsi pedig közel 64 000 kilowattóra energiát termelt meg. Az Aldi most tovább bővíti a háztartási naperőművel ellátott üzleteinek számát, és országszerte további 16 áruházánál helyez el az üzletek tetején napelemeket. A most telepített rendszerek szintén 50 kilowattpeák teljesítményűek lesznek. A vállalat számítása szerint mindegyik naperőmű az adott üzlet legalább kéthavi elektromosáram-igényét fogja fedezni. „_A műanyag-felhasználás csökkentése mellett a megújuló forrásból származó energiatermelés kiemelt prioritást élvez stratégiánkban. A most induló naperőmű-telepítéseket terveink szerint még 2021 őszéig befejezzük. 2022-ben a 18 naperőművünk vállalatunk teljes éves energiaigényének közel 2 százalékát fogja fedezni, amivel újabb fontos lépést teszünk karbonlábnyomunk csökkentése és a környezetvédelem érdekében_” – mondta Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója. Az ALDI Magyarország az alábbi üzleteinél telepít napelemeket: * Baja, Dózsa György út 87. * Budapest, XVI. kerület, Bökényföldi út 102. * Budapest, XXIII. kerület, Haraszti út 32/b * Budapest, XV. kerület, Késmárk utca 10. * Budapest, XVII. kerület, Pesti út 237/p * Debrecen, Kishatár utca 9/A * Debrecen, Ozmán utca 1. * Dunakeszi, Pallag utca 68. * Esztergom, Dobogókői utca 86. * Gödöllő, Bossányi Krisztina utca 4. * Gyula, Bicere u. 15/a. * Siófok, Attila utca 74. * Szeged, Móravárosi körút 3. * Székesfehérvár, Szt. Flórián Krt. 11. * Szolnok, Felső Szandai rét 9. * Tatabánya, Szent Borbála út 35. A napelemek felhelyezése és üzembe állítása nem lesz hatással az üzletek nyitvatartására, a kiszolgálás mindegyik áruházban zavartalan lesz. A vásárlók a soproni és a budaörsi üzlethez hasonlóan ezeknél az egységeknél is egy kijelzővel találkoznak majd a bejáratnál, amely a napelemek által megtermelt energia pillanatnyi, illetve az elmúlt időszakra vonatkozó értékét mutatja.