Két éve működik Budapesten a Share Now

Két éve működik Budapesten a Share Now

Az indulás óta eltelt két év alatt a Föld és a Hold közötti távolság több mint hétszeresét autózta össze a Share Now 40 ezer regisztrált felhasználója. Miközben az autómegosztás Budapesten is mind szervesebb részévé válik a városi közlekedésnek, egyre többen gondolnak erre a megoldásra a saját vagy céges tulajdonú gépkocsi alternatívájaként, akár hosszabb távokra is.

Lassan annyian lesznek, mint a dunakesziek, kedvenc autójuk pedig a háromajtós MINI – két év alatt több mint 40 ezren regisztráltak a 2019 tavaszán elrajtolt Share Now carsharing szolgáltatására. Az ügyfelek ebben az időszakban közel 2,8 millió kilométert vezettek. Ráadásul a felhasználás mértéke folyamatosan emelkedik: a szolgáltatás második évében 130 százalékos növekedés történt még a járványhelyzet idején is. „_Az elmúlt időszakban egyre elterjedtebbé és intenzívebbé vált a megosztott autók használata, ahogy egyre többen ismerték fel, hogy a carsharing fenntartható, biztonságos és kényelmes kiegészítője a hagyományos közlekedési formáknak_” – mondja Buday Bence, a Share Now ügyvezető igazgatója. A felhasználók között akadnak „nagyétvágyúak”, bár az még a Share Now gyakorlatában is kirívónak számít, hogy valaki – többek között Eplényt, Felsőőrsöt, Nyíradonyt és Budapestet is érintve – 1937 kilométert autózzon le egyetlen bérléssel. És bár esküvői járműként is többen választottak Share Now autót, az elmúlt két évben olyan is előfordult, hogy a szülészetre jutott be így egy ’mindenórás’ kismama. A fokozódó kihasználtságot mutatja az is, hogy az átlagos úthosszúság 70 százalékal, 48 percre nőtt az indulás évében mérthez képest. Noha a bérlések zöme továbbra is percalapú, folyamatosan emelkedik a többnapos utak aránya. „Ez arra utal, hogy az alapesetben a fenntartható városi mobilitás részeként azonosított autómegosztás a megfelelő szituációkban a saját vagy céges tulajdonú gépkocsik helyettesítőjeként is remekül működik” – vélekedik Buday Bence. A Share Now vállalati felhasználását az is erősíti, hogy bizonyos feltételek mellett a carsharing a vállalati autók alternatívájaként is szóba jön. Ezt felismerve egyre több közép- és nagyvállalati döntéshozó tekint munkavállalói juttatásként az autómegosztásra, és nem véletlenül: a szolgáltatás adómentesen illeszthető be a vállalati cafeteria-rendszerbe. Legyen szó hétvégi kirándulásról vagy mindennapi városi közlekedésről, például munkába járásról, a carsharing kézenfekvő és könnyen elérhető megoldás. És ez már nem csupán Budapest belső területeire érvényes, hiszen az itthon a Wallis-csoport által üzemeltetett SHARE NOW a budapesti autómegosztók között egyedüliként a főváros központjától távolabb élőknek is hozzáférhetővé tette a szolgáltatást. Így többek között Budafokon, Káposztásmegyeren és Csepelen is indítható és zárható le bérlés, külső zónaként pedig már, Budapest határán kívül, Budaörsöt is „feltette a térképre” a szolgáltató. Míg sok vállalatnál az elmúlt év inkább a lassításról és a lehetőségek mérlegeléséről szólt, addig a Share Now számára a folyamatos innováció és a meredeken növekedő mobilitási igények kiszolgálása állt a fókuszban. A dolgozói létszám növelése, új szolgáltatáselemek, új zónaszigetek és az elérhető autók számának növekedése jellemezte az elmúlt egy évet. Két év alatt az autópark mérete 210-ről 350-re nőtt és mára már három különböző elektromos modell is elérhető: az E-MINI, a BMW i3 és a smart EQ fortwo. A népszerűségi listát két év használati adatai alapján a háromajtós MINI vezeti, bár az elmúlt hónapokban épp saját „ikertestvére”, az elektromos MINI tört a babérjaira. A tavaszi-nyári időszak legnagyobb slágere pedig a MINI cabrio: a Share Now az egyetlen autómegosztó, aki nyitott tetős autót kínál Budapesten. Hosszabb távú utakra a Mercedes A osztály mellett teszi le a voksát a legtöbb felhasználó, akik tavaly ősz óta már előfizetéses rendszerben (Share Now Pass) is élvezhetik a kedvezményes percdíj előnyeit. A szolgáltató a második születésnapra időzítette a Share Now Rewards bevezetését: a világ első autómegosztó hűségprogramja a használat intenzitása alapján, négy eltérő szinten részesíti jutalmakban az ügyfeleket. „_A carsharing máris jól beilleszkedett Budapest vérkeringésébe, ám ahhoz, hogy ez a fenntartható autós közlekedési forma még jobban tudjon integrálódni Budapest közlekedési és parkolási rendszerébe, jelentős további fejlesztések és szabályozói előrelépések szükségesek_” – vélekedik Buday Bence, többek között Amszterdam, Koppenhága és Milánó példáját említve, ahol az autómegosztás mostanra a városi mobilitás meghatározó tényezőjévé vált.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.