Munkaerőhiány miatt már nyár elején a napi utasok számának maximalizálásáról döntött az amszterdami repülőtér. A korlátozás minden bizonnyal szeptemberben és októberben is fennáll majd.
Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban. Különleges repülőtéri járművekkel és rengeteg érdekességgel várja a látogatókat július 30-án az Aeropark.
A Holland Királyi Légitársaság és a Thalys együttműködésének köszönhetően új vasúti transzfer járatok érhetők el Amszterdam és Brüsszel között, így a KLM-nek naponta eggyel kevesebb légi járatot kell a két város között üzemeltetnie.
A Budapest Airport ismét elnyerte a „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címet a 2022-es World Airport Awards díjátadón, immár egymást követő kilencedik alkalommal.
Három évre elosztva mintegy 1,2 milliárd forint összegben, minden idők legnagyobb és legtöbb szolgáltatást nyújtó lakossági zajvédelmi programját indítja el szeptemberben a Budapest Airport.
A Wizz Air túl van első zöld próbajáratán Bukarest és Lyon között. A különleges járat részben fenntartható üzemanyag (SAF) felhasználásával repült, és a fedélzeti működésnél is fontos szempont volt a fenntarthatóság.
A nyári időszak berobbanása, a járvány utáni légiforgalom dinamikus növekedése és ezzel együtt a korábban sosem tapasztalt, Európa szerte megjelenő munkaerőhiány hatalmas kihívások elé állítja a repülőtereket az egész kontinensen.
Budapestről magyarok tízezrei utaznak minden évben a török városba, és ezt júniustól már az AnadoluJet járataival is megtehetik. A Turkish Airlines leányvállalata a nyár első hónapjától heti háromszor repül.
A Wizz Air egy máltai leányvállalat üzemben tartási és működési engedélyére nyújtott be kérelmet, miután az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség és a Máltai Polgári Légi Közlekedési Hivatal közösen aláírta az erről szóló dokumentumot.
A Wizz Air bejelentette, hogy a Choose Love, a The Shapiro Foundation, a The Steve Morgan Foundation és az USPUK nonprofit alapítvánnyal együttműködve 10000 ingyen repülőjegyet ajánlanak fel az Ukrajnából menekülők számára.
A Párizsi Klímaegyezményben foglalt célok elérése érdekében a légiközlekedésnek gyorsítania kell környezetvédelmi lépéseit, ezért az Air France újabb tervet dolgozott ki a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.
A Holland Királyi Légitársaság tovább bővíti budapesti kínálatát és a nyári csúcsidőszakban 93 éves magyar jelenléte során először napi öt járat közlekedik egyes napokon Ferihegy és Schiphol között.
A Wizz Air bejelentette, hogy az ukrán menekültek számára továbbra is jelentős számú szabad hely érhető el az Ukrajnával szomszédos országokból induló összes európai járatára.
Megnyílt a Plaza Premium Group 40 férőhelyes, 107 négyzetméteren elhelyezkedő várója a SkyCourt épületében, amely minőségi szolgáltatásokkal, valamint kényelmes környezettel várja a budapesti repülőtér utasait.
A Toulouse Nyilatkozat új fejezetet nyit Európa számára a légi közlekedés nettó zéró 2050-es céljának eléréséhez vezető úton, a kontinens repülőterei pedig a kezdeményezés egyik legerőteljesebb támogatói.
A Budapest Airport 2021-ben is hatalmas lépéseket tett a karbonsemleges működése fenntartásáért, valamint fenntarthatósági céljai eléréséért, tovább csökkentette a közvetlen szén-dioxid kibocsátását is.
A világjárvány miatt az első negyedévben tapasztalt alacsony utasforgalom után az osztrákok töretlen nyaralás alatti utazási hajlandósága 2022 nyarán az utasok számának jelentős növekedéséhez vezethet.