Rendhagyó túrákon lehet részt venni a Petőfi emlékév alkalmából Bács-Kiskun megyében. A tematikus kirándulásokon – amelyek 3-4 órát vesznek igénybe – a költő verseit hívják segítségül, hogy a korabeli táj értékeit összehasonlítsák a jelenlegi táj változásaival.

Csaknem 14 millió forint adomány gyűlt össze a repülőtér által szervezett jubileumi Runway Run futóverseny bevételeiből. Az adomány egy részét a SUHANJ! Alapítványnak, a másik részét a leukémiás betegek gyógyulását segítő brit Anthony Nolan alapítványnak adja a Budapest Airport.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kihirdette 2023-as versenynaptárát, amelyben 2023. május 10. és 14. között már az UCI ProSeries-sorozat eseménye lesz az ötnapos Tour de Hongrie.

Ötödik alkalommal rendezték meg a Kanizsa Kupa hegyikerékpáros versenyt Nagykanizsán. A férfiak mezőnyében lengyel győzelem született, a nőknél Buzsáki Virágnak köszönhetően magyar versenyző vihette haza az aranyérmet.