Megkezdődött a regisztráció a budapesti sakkolimpiára

A résztvevő országok július 10-ig regisztrálhatják csapataikat. A legutóbbi sakkolimpián, az indiai Csennaiban összesen 188 férfi és 162 női válogatott vett részt.

Elkezdődött a regisztráció a szeptember 10. és 23. között sorra kerülő budapesti sakkolimpiára. A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) tájékoztatása szerint a megmérettetésre április 18-tól július 10-ig regisztrálhatják csapataikat az országok szövetségei. Legutóbb az indiai Csennaiban rendezett sakkolimpián 188 férfi és 162 női csapatban összesen 937 férfi és 800 női játékos szerepelt. A nemek közötti egyenlőség érdekében a hazai és a nemzetközi szövetségek is arra törekednek, hogy növeljék a női csapatok számát.

A 45. sakkolimpia a magyar kormány támogatásával valósulhat meg, a rendezvény kapcsán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a sakk számtalan remek versenyzőt adott már hazánknak.

A sportirányításban az a célunk, hogy a hazánkban rendezett nemzetközi sportesemények hosszú távon is pozitív hatással bírjanak a hazai sportéletre. Remélem, hogy a sakkolimpiát övező érdeklődésből a magyar sakk is profitálni tud majd és sikerül még szélesebb közönséggel megismertetni ezt a különleges sportágat – emelte ki az államtitkár.

A mérkőzések mellett kulturális és oktatási programok, illetve gyermekeknek szóló foglalkozások vezetik be a nézőket a sakk világába. A sakkolimpiával párhuzamosan Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) kongresszusát a szervezet megalakulásának századik évfordulója alkalmából.

A sakkolimpiát a BOK Sportcsarnokban rendezik, amely Magyarország egyik legkorszerűbb sportközpontja. Olyan hazai és világeseményeknek adott már otthont, mint 2019-es fedett pályás országos atlétikai bajnokság, vagy éppen a 2019-es vívó-világbajnokság és a 2022-es birkózó Európa-bajnokság.

Nincs nagyobb megtiszteltetés egy sportág számára, mint amikor a legrangosabb versenyét rendezheti meg saját hazájában. Azt látom, hogy a sakkolimpiai mozgalom egyre szélesebb körű összefogást hoz a sportágban, és törekvésünk is, hogy mindenki, aki szeretne részesülni ennek a világméretű ünnepnek az örömében, megtalálja a helyét, szerepét a szervezésben, a lebonyolításban, vagy épp a felvezető és kísérőeseményekben. A sakkolimpia előkészületei pedig érezhetően felpezsdítették a sportágat, az éljátékosok gőzerővel készülnek arra is figyelemmel, hogy rendező országként nemenként nem egy-egy, hanem két-két csapatot indíthatunk, és ezt kiegészítjük még egy 25 év alattiaknak lehetőséget adó csapattal, ami ezeknek a fiataloknak reményeink szerint életre szóló élményt ad majd – fejtette ki Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakkszövetség elnöke.

A magyar sakksport nagy hagyományokkal rendelkezik, közel egy évszázaddal ezelőtt az első és második hivatalos sakkolimpiát is a magyar csapat nyerte meg. Ez a tradíció arra kötelez minket, hogy ne csak a magabiztos lebonyolítás feltételeit biztosítsuk, hanem azt is bemutassuk, milyen intenzív érdeklődéssel fordulnak a magyarok a sakk, mint sport felé – tette hozzá Falvai Mátyás, az NRÜ vezérigazgatója.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.