Három olimpiai aranyat nyer Magyarország a Gracenote elemzése szerint

Három olimpiai aranyat nyer Magyarország a Gracenote elemzése szerint

Az év végi kettő helyett immár három győzelmet prognosztizál a magyar sportolóknak a párizsi ötkarikás játékokon a statisztikai elemző cég.

Továbbra is három aranyérmet jósol Magyarországnak a nyári, párizsi olimpiára a statisztikai elemzésekkel foglalkozó Gracenote. A szervezet legfrissebb előrejelzés szerint a francia fővárosban a piros-fehér-zöld színek képviselői 18 érmet gyűjtenek, a három győzelem mellé kilenc második és hat harmadik helyet szereznek, ezzel a 14. helyen zárnak majd az éremtáblázaton.

A Nielsen leányvállalatának prognózisa azt nem részletezi, hogy mely sportágakban akasztják a legfényesebb medált a magyar sportolók nyakába. Legutóbbi, 2023 végén közzétett elemzésében a Gracenote még csupán két magyar aranyérmet vizionált.

Az elemzés szerint Párizsban az Amerikai Egyesült Államok sportolói szerepelnek a legjobban, 121 medált nyernek, ebből 37 lesz az arany. A második Kínának szintén 37 elsőséget jósol a cég és 85 érmet. A harmadik helyre a briteket várja 65 dobogós hellyel, köztük 16 arannyal.

Mozgalmasan, és pozitívan telt az év első hónapja a pesti parketten. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX egy hónap leforgása alatt további 7,8 százalékos bővülést produkált.

A gasztronómia és a filozófia egyedi összjátékát vitte színpadra a Magyar Színház, január 31-től ugyanis felkerült a repertoárba A bor filozófiája. Hamvas Béla elmélkedése Istenről, a borról és az életről gondolatébresztő, mégis szórakoztató előadás formájában tárul a nézők elé.