A Vivicittá futóversenyen is kulcsszerepet kap a mesterséges intelligencia

A Vivicittá futóversenyen is kulcsszerepet kap a mesterséges intelligencia

Április 20-án és 21-én rendezik meg az idei Telekom Vivicittá kétnapos futófesztivált Budapesten. A 39. kiírás legnépszerűbb távja ezúttal is a félmaraton, de bármelyik korosztály találhat magának kihívást. Az élményhez pedig a mesterséges intelligencia is igyekszik hozzájárulni.

Bő egy hét múlva, április 20-án, szombaton startol a tavasz legnagyobb szabadidős sporteseménye, a 39. Telekom Vivicittá Budapesten. A programra évről évre egyre többen érkeznek, és nemcsak sok magyar, hanem számos külföldi futót is megmozgat az esemény. A várakozások szerint idén húszezernél is több lehet a nevezők száma, akik csaknem 1000 településről érkeznek. Az eddigi nevezések alapján 100 országból mintegy 2000 külföldi futó áll majd rajthoz.   

Az ország egyik legnagyobb rendezvényszervezőjeként a BSI 39 éve bonyolítja le a rangosabbnál rangosabb szabadidősport-sporteseményeket. Idén százezer ember megmozgatása a céljuk. Azonban azt szeretnénk, ha a BSI eseményein évente legalább kétszer ennyi ember mozogna! Természetesen nem vagyunk a BSI üzlettársai, de az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárságon azért is dolgozunk, hogy a Sportiroda mellett a többi sportesemény szervező is hasonló növekedést tapasztaljon meg minden évben – árulta el Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy mindenki szövetséges, aki azért dolgozik, hogy Magyarországon minél többen legyenek aktívak és éljenek egészségesen. Révész Máriusz a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is is rajthoz áll a Vivicittán.

A verseny már 29 éves szponzoráló Telekom, mint minden évben, idén is extra bázisállomással készül a futóversenyre, valamint igazi, egyedi különlegességgel a résztvevők számára, amelyben kulcsszerep jut a mesterséges intelligenciának is.

Amikor arról a célunkról beszélünk, hogy Magyarország digitalizációjának fejlődését segítjük, akkor a nagy fejlesztéseken túl ezen apró hétköznapi dolgokra és lehetőségekre is gondolunk Ez a törekvés maga a tuning, ami a mostani reklámkampányunk fő motívuma is: kis változtatás is elég ahhoz, hogy az élet bármely területén jobbak legyünk. A sport minden területe erről szól, kitartásról és áldozatos apró lépésekből álló munkából, ami meghozza a sikert. Mi pedig saját tuning-eszközeinkkel segítjük, hogy a sportteljesítményhez kapcsolódó sikerélmény még színesebb, még jobb legyen. Idén is szeretnénk elismerni a nevezők teljesítményét egy, a futásukról készült, személyre szóló ajándékkal, amelyet egy hozzájáruló nyilatkozat elfogadása esetén kaphatnak meg. Minden távon a futás közben készített képek és kinyert sportolói adatok alapján AI által generált cikk készül róluk a Nemzeti Sport weboldalára, melyet, ha szeretnének, bárkivel megoszthatnak – mutatta be az idei verseny innovációját Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.  

Hozzátette, készülékajánlatokkal is segítik a felkészülést és a versenyzést, valamint kollégáik nevezési díjainak összegével és 3 millió forintos vállalati felajánlásunkkal a korábbi évekhez hasonlóan a mozgássérültek sportolását segítő Suhanj! Alapítványt támogatják, hogy a Suhanj! Fitness továbbra is lehetővé tegye a mozgás örömét a fogyatékkal élő emberek számára. Kiemelte, eddig több száz munkatársuk regisztrált az eseményre, és a kollégák közösségi sportélményére ad lehetőséget az április 20-ára szervezett Telekomos futam is, ahol a kollégák és családtagjaik egy rövidebb távot teljesíthetnek. 

Budapest számára a megtisztelő házigazda szerep mellett azért is fontos ez a rendezvény, mert a Budapest 150 programsorozat keretében tavaly debütáló, 2 városi Telekom Vivicittá túra idén is népszerű: a 8 és 15 kilométeres városi gyaloglás várhatóan 500-nál is több résztvevője Budapest világhíres panorámája és épületei között haladva érinti Budát, Óbudát és Pestet. Tavasszal sok szerelem szövődik, és sokan vannak, akik a sportba szeretnek bele egy életre, és ők járnak talán a legjobban, tekintve a testi-lelki rendrakást, amit az edzések végeznek bennünk, és tekintve a csodás sportfesztiválokat, közösségi élményeket, amiket tartogat egy-egy sikeres felkészülés – emelte ki Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, aki a 2023-as Telekom Vivicittához és Wizz Air Budapest Félmaratonhoz hasonlóan most is a félmaratoni táv teljesítését tűzte ki célul. Hozzáfűzte, hogy a szabadban rendezett sportesemények el tudják látni a kultúra szerepét, mivel közösséget, értékvilágot teremtenek, amelyekbe nemcsak beleszeretni, de amelyekhez hűségesnek maradni is megéri egy életen át. 

Az esemény főszervezője, a Budapesti Sportiroda (BSI), arra törekszik, hogy az idei esemény is ugyanolyan színvonalas és izgalmas alkalom legyen, mint a korábbiak. Céljuk, hogy minden résztvevő megtalálja a számára megfelelő kihívást, amelyet maximálisan élvezhet. Kocsis Árpád, a BSI vezetője szerint az előzetes nevezések alapján az idei év résztvevőinek száma rendkívül magasnak ígérkezik.

A tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye a Vivicittá, várhatóan valamennyivel 20 000 feletti résztvevővel a két nap alatt. Közel 1000 hazai településről érkeztek nevezések, 100 országból mintegy 2000 külföldi futó utazik hozzánk. Ez a szám már jól közelít a koronavírus-járvány előtti nemzetközi résztvevői adatokhoz. A tavaly bemutatkozó, 15 és 8 kilométeres Városi Túrák ismét népszerűek, az előnevezők száma elérte az 500 főt, és a várhatóan szép idő még sokakat késztethet indulásra azok közül is, akiknek nem a futás a kedvenc mozgásformája – ismertette a főszervező.

Magyarország 20 évvel ezelőtt csatlakozott az Európai Unióhoz. A csatlakozás évfordulóját évek óta futóversennyel ünneplik Budapesten, a rendezvényév évre rengeteg embert mozgat meg. A 20 kilométeres távot egyéniben és csapatban is teljesíteni lehetett.

Idén is közel háromszáz bor szállt ringbe a Budapest Airport bora címért. A második alkalommal kiírt verseny öt győztesét a vállalat a legfontosabb partnereivel közösen, vakkóstolás keretében választotta ki.

A magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya kihirdette azt a 26 játékost, akik készülhetnek a nyári, németországi labdarúgó Európa-bajnokságra. Marco Rossi öt tartalékot is megnevezett.