A Bécsi Gazdasági Ügynökség 2023-ban is meghirdette Vienna Startup Package nevű programját, melynek keretében a kiválasztott startupok egy hónapon keresztül ingyen ismerkedhetnek az osztrák főváros startup ökoszisztémájával.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben folytatott vizsgálatot, mivel nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
A koronavírus-járvány megjelenése óta jelentősen átalakult a technológiához való viszonyunk. Ráadásul a vállalatok is keresik a folyamatok egyszerűsítésének és hatékonyságuk növelésének lehetőségét.
Már látszik a trendforduló a hazai vállalati szférában. 15 százalékkal kevesebb céget alapítottak tavaly, mint a 2021-es rekordévben, a cégtörlések száma ugyanakkor 67 százalékkal nőtt.
Idén is elindult a HR Radar. A nagyszabású országos felmérés azokat a 2023-ban várható kihívásokat vizsgálja, amelyek stratégiai fontosságúak lehetnek a hazai vállalatok és a HR-szakemberek számára.
A népszerű pizzérialánc 2023-ban elkezdi franchise-hálózatának kiépítését Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is. A 50 ezresnél nagyobb városokban terjeszkedne hazánkban a Pizza Hut.
A villamosenergia szabadpiaci ára a közel háromszorosára emelkedett egy év leforgása alatt, azonban a magyarországi cégek áramfelhasználását csak 6 százalékkal fogta vissza a jelentős drágulás.
A koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság okozta átrendeződések következtében az emberek gasztronómiai szokásaik terén is megfontoltabbak lettek, előszeretettel választanak á la carte étterem helyett színvonalas street food egységeket.
December 23-án jelent meg, és másnap hatályba is lépett kormányrendelet kiterjesztette a nyári különadó-szabályozást többek között a gyógyszergyártók számára is.
Az üzemanyagárstop eltörlése miatt érezhetően megnőttek az autósok kiadásai. Ráadásul az infláció miatt sok más, autónkkal kapcsolatos tétel (például autópálya-matrica) is drágul. Nem csoda hogy többen keresik a lehetőségeket, amivel ellensúlyozni lehet a pluszterheket.
Az év végi, ünnepi időszakban a lakosság egyre nagyobb hányada használ mobilkommunikációs megoldásokat az ünnepi időszakra való felkészüléshez, és a rokonok, szeretteik köszöntésére egyaránt.
Mozgalmas év volt a 2022-es a hazai cégek életében. Kis mértékben, de folytatódott a vállalatok számának növekedése, miközben a megszűnt cégek száma az előző évhez viszonyítva csaknem 50 százalékkal nőtt.
Megközelítőleg 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt hajtott be, valamint csaknem 3,7 milliárd forintnyi bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal 2022-ben.