Egy év alatt harminc százalékos béremelést hajtott végre egy hazai nagyvállalat

Egy év alatt harminc százalékos béremelést hajtott végre egy hazai nagyvállalat

Az inflációt is meghaladó mértékű béremelést hajtott végre egy év leforgása alatt a Budapest Airport. A vállalat egyéb ösztönzőkkel is igyekszik megtartani alkalmazottjait.

A Budapest Airport az elszálló inflációra és a nehéz gazdasági körülményekre való tekintettel tavaly két jelentős béremelést is végrehajtott. Márciusban átlagosan 13 százalékkal (bizonyos munkakörök esetében 15 százalékkal), októberben pedig a 2023-as béremelés egy részét előrehozva további 10 százalékkal nőtt a vállalatcsoport dolgozóinak fizetése.

A 2023-as béremelés egy részének előrehozatalával a Budapest Airport munkavállalói a megszokottnál korábban hozzájuthattak a megemelt fizetésükhöz, idén márciusban pedig a repülőtér-üzemeltető végrehajtotta a 2023-as béremelés második részét is. A márciusi fizetéssel érkező további 7 százalékos emeléssel együtt a Budapest Airport, a RÜK Kft. és a BUD Security Kft. dolgozóinak bére fél év alatt átlagosan több mint 17 százalékkal,

egy év alatt pedig átlagosan több mint 30 százalékkal emelkedett.

Emelkedett a karácsonyi bónusz és a törzsgárda juttatás összege is. A Budapesten kívülről autóval közlekedők munkába járási támogatása márciustól 20 forint/kilométerre növekszik, miközben a budapesti munkavállalók továbbra is havi bruttó 14286 forint utazási támogatásra jogosultak, amelynek nettója megegyezik a havi tömegközlekedési bérlet árával. A város közigazgatási határán kívülről, vonattal vagy busszal ingázóknak a jogszabálynak megfelelő 86 százalékos bérletár-megtérítés jár.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a családokat is támogatja, ennek keretében az apaszabadság esetében – amelynél jogszabály szerint gyermek születése esetén az apa tíz munkanap szabadságra jogosult, ebből azonban öt nap után csupán a távolléti díj 40 százaléka jár – a teljes szabadság távolléti díját kiegészíti 100 százalékra.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.