Július végén távozik a vezérigazgató a Budapest Airport éléről

Július végén távozik a vezérigazgató a Budapest Airport éléről

Chris Dinsdale egy nehéz időszakban, 2021-ben vette át a pozíciót. A kanadai szakember hét évet töltött a budapesti repülőtér felsővezetésében. Hazájában folytatja pályafutását.

A Budapest Airport vezérigazgatója, Chris Dinsdale az év elején tájékoztatta a vállalat tulajdonosait, hogy a cégnél töltött több mint hét évnyi vezetői munka és több mint két évtizedes magyarországi tevékenység után új kihívást szeretne elfogadni szülőhazájában, Kanadában. A Budapest Airport tulajdonosai tiszteletben tartják a vezérigazgató döntését és minden jót kívánnak neki.

Chris Dinsdale 2015 óta pénzügyi igazgatóként, majd vezérigazgató-helyettesként, 2021 óta pedig vezérigazgatóként dolgozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cágnél. Nagy szerepet játszott abban, hogy a repülőtér többször is elnyerte a Skytrax "Kelet-Európa legjobb repülőtere" elismerést, valamint a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által március elején bejelentett „Európa legjobb repülőtere” díjat.

Dinsdale kialakította és végrehajtotta a Budapest Airport vállalati stratégiáját, valamint a minőséggel és fenntarthatósággal kapcsolatos beruházásokat indított el és valósított meg, amelyek nemzetközi szinten is feljebb pozícionálták a vállalatot.

Gerhard Schroeder, a Budapest Airport Zrt. Igazgatóságának elnöke elmondta, hogy a vállalat részvényesei, a teljes menedzsmentje és minden munkatársa hálás Chris Dinsdale elmúlt évekbeli elkötelezettségéért és vezetői munkájáért.

Különösen kiemelkedő volt az a hivatástudat, amellyel biztosította a vállalat stabilitását a járvány idején és felkészítette a repülőteret a légiközlekedés koronavírus-járvány utáni újraindulására. Minden jót és sok sikert kívánunk neki a jövőbeni kanadai munkájához – nyilatkozta Schroeder.

Arról egyelőre nincs hír, hogy ki lesz Chris Dinsdale utódja, a Budapest Airport tulajdonosai azonban közleményükben jelezték, hogy hamarosan tájékoztatást adnak az új vezérigazgató személyéről.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.