A C-csoport második fordulójának nyitó mérkőzésén Észak-Írország válogatottja 2-0-ra legyőzte Ukrajnát egy olyan mérkőzésen, amely a jégeső miatt egy ideig szünetelt.   Az első fordulót mindkét csapat vereséggel kezdte, így abban a tudatban léphettek pályára a csapatok, hogy aki ma veszít, annak igen távolivá válik a továbbjutás. Ennek ellenére az első félidő nem hozott átütő játékot, egyik csapat sem játszott jól, ebben egyenrangú partnerei voltak egymásnak. A második játékrészt viszont az észak-írek kezdték jobban, köszönhetően annak, hogy a 49. percben Norwood beadását Gareth McAuley a k...

Az abszolút esélyes Portugália nem tudta legyőzni Izlandot az Európa-bajnokság „magyar” csoportjában, 1-1-es döntetlen született a mérkőzésen.   Izland minden idők legkisebb Eb-résztvevője, az ország népességét tekintve. (Az ország területe alapján a 2004-ben Eb-szereplő Lettország kisebb, de nagyobb a lakossága.) A háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldo vezetésével Portugália a végső győzelemre is esélye csapatnak számít. Esélyeshez méltóan kezdte a találkozót a portugál csapat, az első játékrészben futószalagon termelték a helyzeteket. Gólt azonban csak a 31. percben Nani révén sikerül...

Elérkezett a várva vált pillanat, Magyarország labdarúgó válogatottja 44 év elteltével ismét Európa-bajnokságon lépett pályára. Ráadásul, ha már ott volt, győzött is 2-0-ra Ausztria ellen!   Nagy tornán utoljára az 1986-os VB-n szerepeltünk, a legutolsó Európa-bajnoki szereplésre pedig 1972-ben került sor. 2016-ban Franciaországban Ausztria ellen kezdte meg szereplését a válogatott, amely nem számít esélyesnek sem a végső győzelemre, de még a csoportból való továbbjutásra sem. Nem jól, de szerencsésen kezdődött számunkra a mérkőzés. Az első percek megilletődöttségét csak tetézte, hogy David...

Két, végső győzelemre is esélyesnek tartott csapat mérkőzött meg egymással az E-csoport rangadóján, és Olaszország 2-0 arányban legyőzte Belgiumot.   Olaszország négy évvel ezelőtt egészen a döntőig menetelt (ott 4-0-ra kikapott Spanyolországtól), Belgium pedig az utóbbi egy-két évben jutott el arra a szintre, hogy egy kontinenstornán számolni kelljen velük. Rangadóhoz méltóan kezdődött a mérkőzés, kiegyenlített és színvonalas játékot hozott az első félidő. A különbség mindössze annyi volt, hogy a belgáknak volt egy kisebb védelmi kihagyásuk a 32. percben, amit Emanuele Giaccherini góllal b...

Immár az E-csoport küzdelmei is elkezdődtek a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Írország legjobbjai az Ibrahimovics vezette svédekkel mérték össze erejüket.   Svédország rendszeres Eb-résztvevőnek mondhatja magát, azonban többnyire a csoportküzdelmek jelentik az északiak számára a végállomást. Írország pedig még soha nem jutott tovább a csoportból. Mindkét ország számára cél, hogy ezúttal menjenek még legalább egy kört. Szoros küzdelem, és stabil mezőnyjáték jellemezte az első játékrészt. Bár az írek valamivel támadóbban és jobban játszottak, összességében kiegyenlített küzdelemn...

A D-csoport hétfői mérkőzésén a címvédő spanyolok is pályára léptek, méghozzá Csehország ellen, és 1-0-ra győztek.   Az előző két Európa-bajnokságot egyaránt megnyerő Spanyolország ezúttal is esélyesként érkezett a tornára. A címvédés mellett céljuk, hogy feledtessék a két évvel ezelőtti Világbajnokság váratlanul gyenge szereplését (két vereséggel kezdték a csoportmeccseket, és elsőként estek ki). Az első félidőben azt kapták a nézők, amit vártak: fölényben játszó, a labdát nagy százalékban birtokló spanyol-, és derekasan küzdő, stabilan védekező cseh csapatot. Gólt azonban nem láthattunk,...

Az Európa-bajnokság harmadik játéknapjáig kellett várni arra, hogy a világbajnok is pályára lépjen. Németország Ukrajnával találkozott, és 2-0-ra nyert.   A papírforma Németország mellett szólt, ugyanis nemcsak a regnáló Világbajnokról, hanem az egyik Eb-favoritról is van szó. Ukrajna négy évvel ezelőtt rendezőként vett részt a kontinenstornán, és akkor nem sikerült továbbjutnia a csoportból, most egyértelműen ezzel a céllal vágtak neki az Eb-nek. A várakozásoknak megfelelően kezdődött a mérkőzés, a németek voltak aktívabbak, nekik volt több helyzetük, ugyanakkor Neuernek is két bravúrt be...

A C-csoport is elrajtolt a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon, méghozzá Lengyelország és Észak-Írország mérkőzésével. A lengyelek az előzetes várakozásoknak megfelelően behúzták a győzelmet, de a defenzív észak-írek ellen nem volt könnyű dolguk.   A papírforma alapján Lengyelország volt a találkozó esélyese, azonban mi magyarok jól ismerhetjük Észak-Írországot, hiszen azonos selejtezőcsoportban szerepeltünk, és mindkét mérkőzésen kellemetlen meglepetést okoztak csapatunknak. A meccs úgy kezdődött, ahogy várni lehetett. A Lewandowskival rohamozó lengyelek irányították a játékot, és...

A labdarúgó Európa-bajnokság D-csoportjának küzdelmei is elkezdődtek, méghozzá egy török-horvát mérkőzéssel. A tipikusan háromesélyesnek kikiáltott meccset a Real Madrid sztárja, Luka Modric döntötte el bombagóljával.   Törökország számára nem volt jó előjel, hogy az eddigi összes nagy tornáján (legyen az Világbajnokság vagy Európa-bajnokság) elveszítette az első mérkőzését. Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, de már ekkor is a horvátok voltak aktívabbak támadásban. A török akciókból hiányzott az átütő erő, igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A horvátok igen, de gólt...

A B-csoport rangadóján a végső győzelemre is esélyes Anglia, és a két év múlva VB-t rendező Oroszország feszült egymásnak. Bár a háromoroszlánosok többet támadtak, nem sikerült megnyerniük a mérkőzést.   Az angol-orosz ütközet sajnos már a mérkőzés előtt elkezdődött szurkolói összecsapás formájában, és a meccs után is folytatódott. A pályán szerencsére jóval sportszerűbb játék zajlott, többnyire az angolok domináltak, és bár a kapura lövések aránya már 9-1 volt a szünetben, mégis 0-0 állt az eredményjelzőn. A második félidőre kicsit kiegyenlítettebbé vált a játék, az oroszoknak is akadtak h...

A második játéknap első mérkőzésén Svájc válogatottja 1-0-ra legyőzte az Eb-n abszolút újonc, és egy félidőn át emberhátrányban játszó Albániát.   Kiélezett meccsen svájci győzelem – erre lehetett számítani, és ez is lett a vége a kontinensbajnokság második mérkőzésének. A párharc egy testvércsatát is hozott, az albánoknál Taulant Xhaka, a svájci csapatban pedig Granit Xhaka lépett pályára a kezdőcsapatban, akik történetesen testvérek. Ráadásul az svájci és az albán mellett a koszovói válogatottat is mindketten választhatták volna. Az albánok számára nem indult jól a mérkőzés, egy svájci sz...

A házigazda Franciaország Románia elleni mérkőzésével kezdetét vette a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság. A végső győzelemre is esélyesnek tartott franciák az utolsó percben lőtt bombagóllal 2-1-re győztek.   Bár a magyar válogatott 44 év után jutott el Európa-bajnokságra, a játékvezetők között a 2012-es Eb-n is voltak honfitársaink. Kassai Viktor csapata négy éve a nagy bakijával hívta fel magára a figyelmet, most azonban a nyitómeccs vezetésével bízták meg, és elsőrangú bíráskodást nyújtott. A mérkőzés első félideje a tipikus nyitómeccses hangulatban, és -játékkal zajlott. A csapatok ism...

Két, az Európa-bajnokságon abszolút újonc válogatott mérte össze erejét a Wales-Szlovákia mérkőzésen. Nagy csatában végül a Bale-vezette walesiek diadalmaskodtak.   A 2016-os Eb-n öt abszolút újonc szerepel, közülük kettőt ismerhettünk meg ezen a mérkőzésen () A találkozó elején Hamsík révén a szlovákok veszélyeztettek, a Napoli középpályása túljutott a kapuson, lövését azonban a gólvonalról ki tudta kanalazni Ben Davies. A másik oldalon azonban nem volt ilyen szerencséje a hálóőrnek, Gareth Bale jól eltalált szabadrúgásánál Kozácik rossz irányba indult el, így nem tudta megakadályozni a gó...

Június 10-től július 10-ig Franciaországban kerül lebonyolításra a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság. A 24 válogatottat felvonultató mezőnyben 44 év után Magyarország is résztvevőként van jelen. A magyar válogatott esélylatolgatása következik.   A Magyar válogatott viszontagságos úton, csoport-harmadikként, pótselejtezők során verekedte be magát az első ízben 24 csapatos Eb-mezőnybe. A 44 évvel ezelőtti kontinensbajnokságra még csak négy csapat kvalifikálta magát. Hazánk akkor a negyedik helyen végzett, ez a pozíció ma már nem kis meglepetésnek számítana. (Azt a tornát az NSZK válogatottja...

Június 10-én kezdődik a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság. 44 év után ezúttal a magyar csapatnak is szoríthatunk. Ebből az apropóból vesszük górcső alá a kontinenstornára utazó 23 játékost.   Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros): A magyar bajnokcsapat kapusaként jó szezont futott. Dárdainál lett válogatott, és Storck bizalmát is élvezi. Gulácsi Péter (RB Leipzig): Az őszi szezonja nem sikerült túl jó, tavasszal azonban bizonyított a német másodosztályból feljutó lipcsei csapatban, minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy kiszorította a keretből a Liverpoolban mellőzöt...

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a franciaországi Európa-bajnokság előtt a magyar labdarúgó válogatott. Bernd Storck együttese Gelsenkirchenben 2-0 arányú vereséget szenvedett a világbajnok német válogatottól. A magyar csapat nem kezdte jól a mérkőzést, világbajnok házigazdánk már az első percben betalált Király Gábor kapujába, azonban Julian Draxler gólját les miatt – tévesen – nem adta meg a játékvezető. Az első 10 perc bizonytalanságai után valamelyes stabilizáltuk a védekezésünket, és a félidő hátralévő részében még kapura lövéseink is voltak. Az első gólt azonban az Eb-n végső...

Kihirdette végleges, 23 fős keretét a június 10-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A kontinenstornán az alábbi játékosok képviselik majd hazánkat. Kapusok: Dibusz Dénes Király Gábor Gulácsi Péter Védők: Bese Barnabás Fiola Attila Guzmics Richárd Juhász Roland Kádár Tamás Korhut Mihály Lang Ádám Középpályások: Dzsudzsák Balázs Elek Ákos Gera Zoltán Kleinheisler László Lovrencsics Gergő Nagy Ádám Pintér Ádám Stieber Zoltán Csatárok: Böde Dániel Németh Krisztián Nikolics Nemanja Priskin Tamás Szalai Ádám