Tótka Sándor is aranyérmet szerzett

Tótka Sándor is aranyérmet szerzett

Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel győzött a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián, ezzel a küldöttség ötödik aranyérmét szerezte meg. A finálé másik magyar versenyzője, Csizmadia Kolos negyedik helyen végzett.

Rendkívül szoros küzdelem diadalmaskodott Tótka Sándor a kajakos sprintversenyében. A 200 méteres versenyszám fináléjában induló két magyar versenyző közül Tótka aranyérmet szerzett, Csizmadia Kolos pedig a dobogóról éppen lecsúszva a negyedik helyen evezett be a célba.

Ezzel az ötkarikás sikerrel a tokiói magyar küldöttség immár öt aranyéremnél jár, korábban Szilágyi Áron, Milák Kristóf, Kopasz Bálint és Lőrincz Tamás állhatott fel a pódium tetejére.

A tavalyi népszámlálás adatai szerint hazánk népessége 9 millió 604 ezer fő. A nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké azonban jellemzően gyarapodott. Emelkedett a lakások száma és mérete is, azonban egy lakásra kevesebb lakó jut.