Tovább bővült a zenei szörnyecske-univerzum, újabb dallal jelentkezett Emma McGann. A brit énekesnő legújabb alkotása, a Hex szeptember közepe óta elérhető, a hozzá készül videoklippel együtt.

Néhány héttel ezelőtt jelentkezett új dallal a pop-soul műfaj feltörekvő tehetsége, Alessia Selini. A Time című dal időtálló szöveggel és érzelmes zongorajátékkal szólítja meg a hallgatót.

Az idén augusztus 17-20. Mátra-Sástón megrendezésre kerülő Fekete Zaj a zenei felhozatal mellett azért is nagyon csábító, mert egy gyönyörű tó mellett, az erdő mélyén, egy lelkes és nyitott közösség tagjaként barangolhatunk, miközben az underground legkevésbé látható rétegeiben mélyedhetünk el.

Nemrégiben új, egydalos kislemezzel jelentkezett a brit folk énekesnő, Zoë Wren. A Sailing Boat egy romantikus költemény, amelyet a koronavírus-járvány alatti lezárások, és a szeretteinktől való távollét ihletett.

Új kislemezzel örvendeztette meg rajongóit Emma McGann. A brit énekesnő Monsters című kislemezén – mely a címadó dalból áll – a belső szörnyekkel való vívódást zenésíti meg.

Nem a sötétségbe, inkább a folkzene varázslatos világába kalauzol el minket a brit énekesnő, Cerian első kislemeze. Az öt dalt felvonultató Caught In The Dark az előadó sokoldalúságát tárja a hallgató elé.

Bár debütáló albumának címe akár erre is utalhatna, egyáltalán nem számít rossz utazásnak elmélyülni a tehetséges ausztrál énekesnő, Elly Mac első lemezének dalaiban.

Azt hiszem kevés kétség fűződhet hozzá, hogy a hazai metal szcénának kevés olyan kimagasló pontja van, mint a Kátai Tamás által megalkotott Thy Catafalque. A műfajilag leginkább avant-garde metalként beazonosított, ugyanakkor black metal és még megannyi zenei elemet (folk, jazz, synthwave, stb.) ötvöző projekt muzsikája egyszerre változatos és friss, szinte minden dal valami más élményt nyújt.

Augusztus 18-21. között újból visszavonulhatunk a Mátra-Sástó kemping lombjainak árnyékába, ahol a természet ölelésében indulhatunk felfedező kalandtúrára az underground zene legmélyebb bugyraiba. Napközben rengeteg közösségi programmal (interaktív előadások, túra a Mátrába, filmfesztivál, gamer sarok), este pedig nemzetközi és hazai ínyenc zenei csemegével várják a látogatókat.