A hétvégén Debrecenben került lebonyolításra a Provident-kupa névre keresztelt felkészülési torna. A magyar férfi kézilabda válogatott ugyan sérülések miatt nem a legerősebb összeállításban lépett pályára, így is sikerült megszereznie a végső győzelmet hazai pályán.   Talant Dujsebajev csapata nem a legjobb előjelekkel vágott neki a tornának, ugyanis több alapember is hiányzott a csapatból. Sérülések miatt ezúttal Ancsin Gábor, Balogh Zsolt, Gulyás Péter, Harsányi Gergely, Ilyés Ferenc, Lékai Máté és Nagy László sem került be a keretbe. Ott volt viszont a jobbkezes átlövő nélkül maradó csap...

Kijelölte szűkített keretét Bernd Storck, a magyar labdarúgó válogatott megbízott szövetségi kapitánya. A nemzeti csapat ezekkel a játékosokkal vág neki a Norvégi elleni Eb-pótselejtezőknek.   Az északi rivális ellen november 12-én Oslóban, november 15-én pedig Budapesten mérkőzik meg a válogatott. Ezen a két mérkőzés dől el, hogy Magyarország ott lesz-e a 2016-os Európa-bajnokságon Franciaországban. A keret jelenlegi játékosait szokásainkhoz híven egyenként is górcső alá vettük.   Kapusok: Bogdán Ádám (Liverpool): Bár a Premier League-ben még nem léphetett pályára, kupameccsen már védett a...

Az ETO FC Győr az őszi szezonból hátralévő 3 mérkőzésre Preszeller Tamást bízza meg  a vezetőedzői feladatok ellátására. Németh Zoltán a klub korábbi vezetőedzője és az ETO FC Győr vezetősége hétfőn közös megegyezéssel szerződést módosítottak azután, hogy a csapat  4 egymást követő mérkőzésen kapott ki. A korábbi vezetőedző játékosmegfigyelőként dolgozik tovább a klubnál. Az eddig szakmai igazgatóként dolgozó Preszeller Tamás megbízott vezetőedzőként való kinevezésére azért kerül sor, mivel a klub hosszú távú megoldást szeretne találni a vezetőedző személyére és a kialakult helyzetb...

Szeptember 11. és 13. között Győr lesz a házigazdája a maratoni kajak-kenu Világbajnokságnak. A város 1999 és 2007 után harmadszor rendezheti meg ezt a világversenyt.   Bár maga a VB csak pénteken kezdődik, a hivatalos megnyitó ünnepségre már 10-én, csütörtökön sor kerül. A verseny felvezető programjaként pedig szeptember 9-én és 10-én Masters Világkupa és a parasportolók számára kiírt paracanoe verseny zajlik. A maratoni kajak-kenu világbajnokság programjában mindkét versenyszámban rendeznek férfi és női versenyeket, mindkét nem esetében egyéni és páros egységek is megmérethetik magukat. Ö...

A magyar labdarúgó válogatott német szövetségi kapitány kihirdette a végleges, 25 fős keret a válogatott soron következés két mérkőzésére. Az előzetes 33 fős keretből többen kikerültek, de új játékosokat is megnevezett az első mérkőzésére készülő kapitány.   A magyar válogatott szeptember 4-én Budapesten, a Groupama Arénában fogadja Romániát, szeptember 7-én pedig Észak-Írországban lép pályára. A két mérkőzés komoly téttel bír az Európa-bajnokság selejtezőcsoportjában a harmadik helyen álló nemzeti tizenegyünknek, ugyanis a továbbjutásért folyó közdelemben a két közvetlen riválissal meccsel...

A 2015/2016-os szezonban a tavaszi Questor-botrány következtében csak az NB3-ban indulhat az előző bajnokságban még az első osztályban szereplő Győri ETO labdarúgócsapata. A helyi futsal klub által megmentett nagy múltú csapat jól kezdte a bajnokságot, a Magyar Kupában azonban már nehezebb dolga volt.   A szabályok értelmében az MK ezen szakaszában a profi bajnokságokban (első- és másodosztály) szereplő csapatok nem kerülhettek össze egymással, így alacsonyabb osztályú ellenfelet kaptak. Ennek köszönhetően jöhetett létre az augusztus 12-én megrendezett Győri ETO – Budapest Honvéd találkozó....

Kereken egy év múlva, 2016. augusztus 5-én veszi kezdetét hivatalosan a Rio de Janeiro-i olimpia. A XXXI. nyári olimpiai játékok lesz az első, amelyet dél-amerikai városban rendeznek meg.   Brazília a 2014-es labdarúgó VB után két évvel látja vendégül az ötkarikás játékokat. A megnyitóünnepségre pontosan egy év múlva, 2016. augusztus 5-én kerül sem. A sportolóknak tehát kevesebb, mint egy évük maradt arra, hogy kvalifikálják magukat a világ legjelentősebb sporteseményére. Magyarországról eddig 33 sportolónak sikerült kiharcolnia az olimpiai részvételt, atlétikában, úszásban, sportlövészetbe...

Az MLSZ elnöksége a hétvégén rendkívüli ülést tartott. A megbeszélésre azért volt szükség, mert a Hertha BSC vezetősége arról tájékoztatta a szövetséget, hogy a klubcsapat sikeres szereplése érdekében nem járul hozzá ahhoz, hogy Dárdai Pál a német klub mellett a jövőben a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozzon. Emlékezetes, hogy 2014 szeptemberében a Magyar Labdarúgó Szövetség kérésére a Hertha az akkor még utánpótlásedző Dárdait előbb két hónapra, majd 2014 decemberében a selejtező sorozat egészére elengedte, azzal a kikötéssel, hogy ha az edző feladatköre megváltozik,...

Kihirdette a bő keretet a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a soron következő összecsapásokra. Dárdai legénysége június 5-én, Debrecenben Litvánia ellen játszik barátságos mérkőzést, majd következik június 13-án a Finnország elleni Eb-selejtező.   A bő keretre amiatt volt szükség, mert több helyen még tart a bajnokság, így légiósaink közül nem mindenki szerepelhet Litvánia ellen, a selejtező azonban hivatalos UEFA-játéknapon lesz, azaz a kluboknak el kell engedniük a labdarúgóikat. A keret jelenlegi játékosait szokásainkhoz híven egyenként is górcső alá vettük.   Kapusok: Bog...

Igazi rangadóval fejeződött be a sakk csapat NB I, hiszen a záró fordulóban a listavezető Aquaprofit-Nagykanizsai TSK a második helyezett ASE Paks csapata ellen ült asztalhoz. A képlet egyszerű volt: a nagykanizsaiaknak az eddigi remek szereplése alapján mindössze egyetlen pontot kellett begyűjteniük, hogy megszerezzék újabb bajnoki címűket. Nos, az összecsapás végül a paksiak 6,5:5,5 arányú győzelmét hozta, de a bajnoki trófea ismét Nagykanizsára került – immár nyolcadszor! – Fantasztikus büszkeség és boldogság tölt el most bennünket – értékelt a mérkőzést követően Nádasi...

Kihirdette kezdőcsapatát az este 20:45-kor kezdődő Európa-bajnoki selejtezőre Dárdai Pál, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A nemzeti csapat a Király Gábor - Fiola Attila, Juhász Roland, Kádár Tamás, Leandro de Almeida - Elek Ákos, Tőzsér Dániel - Stieber Zoltán, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám összeállísátban lép pályára a budapesti Groupama Arénában megrendezendő mérkőzésen.  

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint Lovrencsics Gergő hétvégi combsérülése súlyosabb, mint remélték, így a lengyel Lech Poznan középpályása már vissza is tért klubjához. Dárdai Pál szövetségi kapitány egyelőre nem hívott be új játékost Lorencsics pótlására.

Bár csak hétfőtől készülhetett együtt, máris változott Dárdai Pál kerete. Korcsmár Zsolt hétvégi sérülése súlyosabb a vártnál, a védő térdét műteni kell, fél évet ki kell hagynia. A Greuter Fürth védőjének kiválása miatt a szövetségi kapitány az eredetileg biztonsági tartaléknak jelölt győri hétvédet, Lang Ádámot hívta be a válogatott keretébe.

Kihirdette idei első keretét Dárdai Pál, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. A csapat nem kisebb erőpróbára készül, minta Görögország ellenei hazai Európa-bajnoki selejtezőre. Dárdai a rutinra helyezte a hangsúly a március 29-i mérkőzésre készülő keretében. A görög válogatott, annak ellenére, hogy jelenleg az utolsó helyen áll a csoportban, erősebb játékerőt képvisel, mint a magyar csapat. A játékosaik többsége jegyzettebb csapatokban játszik, mint a mieink. A 2004-es Európa-bajnok válogatott a gyenge eredmények miatt edzőt váltott, így a budapesti találkozó lesz az uruguayi...

Budapest rendezi a 2017-es vizes világbajnokságot - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök, miután aláírta Cornel Marculescuval, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával az erről szóló szerződést. Az eseménynek eredetileg Guadalajara adott volna otthon, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt egy hónapja visszalépett. A kormányfő kiemelte: az ország gazdasági fejlődése révén van alapja a rendezésnek, a világbajnokság nagy hasznot hozó esemény, a hazai szervezőknek pedig most az a feladatuk, hogy legalább olyan jók legyenek, mint az úszók. Az i...

Elefántcsontpart nyerte meg a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupáját, miután egy gólnélküli, gyenge mérkőzés után egy hihetetlen izgalmakat tartogató tizenegyespárbaj során legyőzte Ghána válogatottját. Az idei Afrikai Nemzetek Kupáján számos érdekes esemény (bíróbotrány, sorsolással eldöntött továbbjutás, Kongó-Kongó mérkőzés, lelátói botrány miatt lerövidített mérkőzés) után két igazi esélyes, Elefántcsontpart és Ghána jutott a döntőbe. A finálé igazán jó mérkőzésnek ígérkezett, azonban nem volt az. Az első félidőben Ghána veszélyeztetett többet, de igazán nagy helyzet – Atsu kapufáján kívül –...