A Budai Várban és online is hatalmas sikere volt a Világsakkfesztiválnak

A Budai Várban és online is hatalmas sikere volt a Világsakkfesztiválnak

Szombaton immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Polgár Judit által életre hívott Világsakkfesztivált. A esemény központi helyszínen Budapesten, a Nemzeti Galériában volt.

Háromezer látogatót és több tízezer online nézőt vonzott a szombati 8. Világsakkfesztivál, amelyre 15 országból érkeztek előadók, és számos országból jöttek érdeklődők a Nemzeti Galériába.

A sakk ünnepének híre a tengerentúlra is eljutott: egész New York követhette a Time Square hatalmas kivetítőjén minden idők legjobb női játékosának, az eseményt szervező Polgár Juditnak nyertes lépéseit egy ikonikus játszmából a jelenlegi világbajnok ellen. Idén a szervezők azt a célt tűzték ki, hogy felhívják a társadalom figyelmét a lányok szerepének fontosságára a különböző tudományos területeken – ismertette a Világsakkfesztivál hétfői közleménye.

Az idei fesztivál vezérfonalát a Nők a sakkban, nők a tudományban téma adta. Az azonos című programban mások mellett, David Smerdon ausztrál egyetemi professzor, sakk nagymester "Tények és mítoszok" című előadásában a sakk és a nemek kapcsolatáról beszélt, Rita Atkins matematikus, nemzetközi mester pedig arról tartott előadást, hogy az egynemű iskolai oktatás hogyan növeli a lányok önbizalmát és érdeklődését a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) –tantárgyak iránt, és ez hogyan befolyásolja döntéseiket a továbbtanulásban.

Barabási Albert-László hálózatkutató a nők tudományos életben betöltött szerepéről szóló beszélgetésén elárulta, hogy kutatások támasztják alá, hogy bár egyre több nő helyezkedik el a tudományos szakmákban, a nemek közti szakadék ennek ellenére érezhetően növekszik. Hozzátette, hogy mindezek alapján úgy tűnhet, hogy a nők egy idő után eltűnnek a tudományos pályáról, ami miatt a férfiak felé billen a mérleg, pedig sokszor egyszerűen az történik, hogy a tudománynak a nagyközönség számára egy kevésbé látható területén folytatják a munkát, például igazgatói pozícióba kerülnek vagy dékánok lesznek egy egyetemen.

Fontosnak tartom, hogy a lányoknak legyen lehetőségük szabadon választani. Ne szűkítsük le előttük a területet. A tehetségem kibontakozásában a teljes szülői támogatásnak kulcsszerepe volt. Szeretném, ha a tudományos érdeklődést a társadalom a lányok esetében is természetesnek venné, amihez ösztönzésre és jó példákra van szükség – nyilatkozta az esemény kapcsán Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója, a Világsakkfesztivál megálmodója.

Az előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett a családok betekintést nyerhettek a Polgár Judit Módszerbe, melynek célja a 4 és 10 év közötti gyermekek játékos, inspirációs alapú komplex képességfejlesztése a sakk segítségével, a hagyományos oktatás keretein belül.

2024-ben Budapest ad otthont a sakkolimpiának. Ehhez kapcsolódóan a szervezők vegyes páros csapatokkal "hand and brain" tornát rendeztek a jelen és a közelmúlt kiemelkedő játékosai, például, a világranglistán hetedik helyen álló holland Anish Giri részvételével, amelyet a Team Dracarys (Polgár Zsófia és Yona Kosashvili) nyert meg.

Anna Cramling a Világsakkfesztiválon
Fotó: Tóth Marcell / GazMag

A fesztivál keretein belül tartották meg az Európai Sakkszövetséggel (European Chess Union, ECU) közösen a "Sakk az oktatásban" nemzetközi konferenciát, melynek idei fővédnöke, Georgia oktatási és tudományos minisztere, Mikheil Chkhenkeli beszédében kiemelte, hogy a sakk bizonyítottan az egyik legerősebb eszköz, amit a gyermekek kezébe adhatunk, hogy sikeresen teljesítsenek az iskolában és az életben.

A Világsakkfesztiválon az előadások mellett játékos feladatokkal is megismerkedhettek az érdeklődők, és két sakkversenyen is próbára tehették tudásukat a sportág szerelmesei. Nagy érdeklődés övezte a szimultán játszmákat is, ahol előbb a magyar női válogatott ifjú tehetségével, Gaál Zsókával, majd Polgár Judittal is játszhattak a többszörös túljelentkezést követően kisorsolt szerencsések.

A sakk népszerűségét jól mutatja, hogy világszerte egyre több ismert játékos streamel játszmákat, gyakorlatokat, versenyeket, és egyéb sakkal kapcsolatos tartalmakat. A Világsakkfesztiválon is több ismert streamer is tiszteletét tette. A svéd Anna Cramling órákon át közvetítette, ahogy játszik a résztvevőkkel, bárki leülhetett vele egy partira. Szintén jelen volt az eseményen, de nem streamelt Keti Tsatsalashvili, Rudolf Anna, Szente-Varga Fruzsina (aki szeretett volna élőben bejelentkezni a csatornáján, de a szervezők nem engedélyezték neki), valamint a HelloSakk csatornát üzemeltető Papp Gábor, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya is.

Rendkívül szoros verseny hozott az idén száz éves magyar kerékpáros körverseny. Az XDS Astana Team ecuadori versenyzője, Harold Martin Lopez szerezte meg az összetett győztesnek járó sárga trikót. A legjobb magyar az összetett hetedik helyén záró Feldhoffer Bálint lett.