Karim Benzema kapta az idei Aranylabdát

Karim Benzema kapta az idei Aranylabdát

A Real Madridot erősítő francia Karim Benzema érdemelte ki a France Football magazin által odaítélt, az év legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát.

A Real Madrid 34 éves csatára a szenegáli Sadio Manét (Liverpool/Bayern München), valamint a belga Kevin De Bruyne-t (Manchester City) előzte meg a szavazáson, melynek során nem a naptári évben, hanem a szezonban nyújtott teljesítmény alapján született döntés.

A csatár – aki tavaly negyedik volt az Aranylabda-voksoláson – Bajnokok Ligáját és spanyol bajnoki címet nyert az elmúlt szezonban a Galaktikusokkal, ráadásul mindkét sorozatban gólkirály lett: a BL-ben 15, a La Ligában pedig 27 találattal végzett az élen.

Karim Benzema Raymond Kopa, a háromszoros győztes Michel Platini, Jean-Pierre Papin és Zinedine Zidane után az ötödik francia focistaként vehette át a futballvilág legrangosabb egyéni díját.

A nőknél címvédés történt, a Barcelona középpályása, Alexia Putellas érdemelte ki a díjat. Mivel a Női Aranylabdát 2018 óta ítélik csak oda, így a spanyol játékos az első, aki kétszeres győztesnek mondhatja magát.

Fotó: France Football Twitter

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.