Közlekedés

Az indulás óta eltelt két év alatt a Föld és a Hold közötti távolság több mint hétszeresét autózta össze a Share Now 40 ezer regisztrált felhasználója. Miközben az autómegosztás Budapesten is mind szervesebb részévé válik a városi közlekedésnek, egyre többen gondolnak erre a megoldásra a saját vagy céges tulajdonú gépkocsi alternatívájaként, akár hosszabb távokra is.

A koronavírus-járvány mérséklődésével 2021. május 10-től újra fel lehet szállni a buszokra és a trolikra az első ajtón is, a járművezetők védelmében kihúzott kordonokat eltávolítottuk. A járművezetőktől további intézkedésig, előreláthatólag június közepéig továbbra sem lehet vonaljegyet vásárolni.

Megfizethető díjak, megszűnő kaució, rugalmas, perc alapú számlázás – íme, néhány példa a MOL Bubi tarifáit érintő változások k��zül. A megújuló közbringarendszer árstruktúráját úgy dolgozták ki, hogy kedvező legyen a rendszeresen és a ritkábban kerekezők számára egyaránt.

A Budapesti Közlekedési Központ kiemelt stratégiai célja az integráció és a digitalizáció megvalósítási a főváros közösségi közlekedésében. A koronavírus-járvány miatt az integrált, rugalmas közlekedési rendszerek fontosabbak lettek, mint valaha, és az Európai Unió célkitűzései között is meghatározó elemként szerepelnek.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szokásos tavaszi hulladékgyűjtési kampánya során április 12. és 16. között a társaság mérnökségei az országos közutak menti illegális szemét összegyűjtésére helyezték a hangsúlyt. A kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére néhány nap leforgása alatt 3200 köbméternyi, 650 tonnányi hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyre a szakemberek.

Noha a koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre kedvezőbbek a járványügyi mutatók, és folyamatosan nő a beoltottak száma, a MÁV-Volán-csoport továbbra is arra kéri utasait, a közösségi közlekedés igénybevétele során tartsanak be minden, a védekezéssel kapcsolatos előírást, vigyázva ezzel magukra és másokra is.

A Budapest Airport, a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője) és a CECZ / Utlink kínai-magyar üzleti és logisztikai fejlesztő vállalat együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a Magyarország és Kína közötti légi Selyemút létrehozása, illetve a két repülőtéren dedikált logisztikai központok létesítése az áruforgalom kiszolgálására. A projekt új szintre emelheti a két ország együttműködését, tovább fejlesztve az import-export kereskedelmet.

A Budapesti Közlekedési Központ a Budapest Közúttal együttműködve arra törekszik, hogy megakadályozza a forgalom akadályoztatásából fakadó torlódást, ezáltal biztosítani tudja a főváros közlekedésének zavartalan működését. A szabálytalanul parkoló járművek városszerte, de legfőképpen a belvárosi útszakaszokon okoznak komoly problémákat, ezért a BKK és a közútkezelő megelőző intézkedéseket tesz.

A Wizz Air, Európa leggyorsabban növekvő légitársasága bemutatja új, Amelia nevű, angol nyelvű chatbotját. A WIZZ új virtuális asszisztensének segítségével szintet lép a felhasználói élmény a WIZZ utasai számára: Amelia közvetlen információkat ad a járatokkal kapcsolatban, és általános utazási tudnivalókkal is szolgál.

A MÁV-Volán-csoport 2050-re megcélozza a klímasemlegesség elérését, ennek érdekében dolgozta ki fenntarthatósági célkitűzéseit. A zöldstratégiai célokat a Föld Napján ismertette a cégcsoport, ezek közül kiemelt jelentőséggel bír a közlekedési szolgáltatók szénn-dioxid kibocsátásának csökkentése, a zöld digitalizáció, a hatékony energiagazdálkodás, a hulladékcsökkentés és a körforgásos gazdaságra való áttérés, illetve a környezetbarát vállalati működés kialakítása és meghonosítása.

Elkezdődött a MÁV-START új típusú jegy- és bérlet automatáinak 60 napos éles utasforgalmi próbaüzeme. Az összesen 13 automata tesztelése a Nyugati pályaudvaron, a Márvány- és Üvegcsarnokban, valamint a Keleti pályaudvaron, a 11-13. vágányok környezetében zajlik.

A Budapesti Közlekedési Központ arra ösztönzi az autóval közlekedőket, hogy a környezet és saját egészségük megóvása érdekében válasszanak egyéb, alternatív közlekedési eszközt – vagy használják a közösségi közlekedést, amelyet április 22-én, a Föld napján ingyen vehetnek igénybe.