A főváros közigazgatási határán belül utazók és az agglomer��cióból a fővárosba ingázók mindennapjait is megkönnyíti a BKK FUTÁR alkalmazás legújabb fejlesztése. A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) kezdeményezésére augusztus vége óta a MÁV-HÉV járatainak adatai, mostantól pedig a MÁV-Volán-csoport által fejlesztett interfészen keresztüli adatszolgáltatásnak köszönhetően már azok a MÁV-START által üzemeltetett vonatok is megjelennek a rendszerben, amelyeket Budapest-bérlettel igénybe lehet venni. (Ezeket a vonatokat a MÁV-START menetrendjében rombusz jel jelöli.) A vonatok listája a BKK oldalán tekinthető meg.
A BKK és a MÁV-START ügyfelei a jövőben gyorsabban, akár kevesebb átszállással érhetik el úti céljukat, miközben az okoseszközök képernyőjén valós időben láthatják a vasúti szerelvények mozgását. Az újításnak köszönhetően a vasútállomásokra tartó utasok nyomon követhetik az applikációban, hogyan érik el a számukra fontos szerelvényt a közösségi közlekedés használatával.
Akik vonattal érkeznek a fővárosba, azok is könnyen megtervezhetik, hogy a vonatról leszállva melyik BKK-járattal tudnak a leggyorsabban eljutni a célállomásukhoz. A Budapest-bérlettel számos vonat vehető igénybe többletköltség fizetése nélkül a város közigazgatási határain belül, ezért a fővárosiak számára is hasznos lehet a mostani fejlesztés: olyan gyorsabb és egyszerűbb útvonalakat is ajánlhat a rendszer, amire eddig nem gondoltak volna a BKK ügyfelei.
Közös cél az ügyfelek igényes kiszolgálása
A BKK FUTÁR applikációjának mostani fejlesztése jól demonstrálja, hogy bár több nagy közlekedési cég is működik Magyarországon, de a cél mindig közös: az ügyfelek igényes, modern kiszolgálása
– foglalta össze dr. Walter Katalin az elmúlt hónapok munkáját. A BKK vezérigazgatója köszönetet mondott a MÁV-START-nak, a MÁV Szolgáltató Központnak és a BFK-nak a projektben való együttműködésért.
Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója elmondta, hogy a BFK kezdeményezésére az első lépés az volt, hogy a hévek is megjelentek a BKK FUTÁR alkalmazásában, most pedig az elővárosi vonatok. Ezek mellett azokat a vonatokat is figyelembe vehetjük az utazás megtervezésénél, amelyek távolsági járatként közlekednek ugyan, de az agglomerációs forgalomban is utazhatunk velük. Ez a fejlesztés a budapestieknek és az agglomerációból munkába járóknak lesz komoly segítség, továbbá hozzájárul ahhoz a célunkhoz, hogy integrált legyen a fővárosban és térségében a közösségi közlekedés.
A MÁV-Volán-csoportnál azon dolgozunk, hogy az utasok egységes felületen, kényelmesen tudják megváltani menetjegyeiket és bérleteiket, így egyszerűbbé és gyorsabbá tegyük az utazásszervezést. BKK FUTÁR-ral közös fejlesztésünknek köszönhetően már az elővárosi vonatokkal is tervezhetnek az utasok. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a közösségi közlekedés versenyképes alternatívát nyújthasson az egyéni utazás helyett
– ismertette Homolya Róbert, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója.
Népszerű a BKK FUTÁR
A BKK FUTÁR-rendszer már hét éve, 2014 ősze óta segíti a Budapesten közlekedőket. Az elmúlt években a BKK ügyfelei nagyon megkedvelték az alkalmazást, havonta több millió utazást terveznek meg az applikáció segítségével. Jelenleg pedig havi szinten 600 ezren használják a programot, de nemcsak a mobilalkalmazás, hanem a webes felület is népszerű.
A FUTÁR-alkalmazás legfrissebb verziója elérhető a Google Play áruházból és az App Store-ból.