Közlekedés

Bécsben találkoztak az európai vasúttársaságok vezetői, hogy állást foglaljanak Ukrajnáról és szándéknyilatkozatot írjanak alá a digitális fejlesztésekről. Okos infrastruktúrával és okos technikával tennék versenyképessé a vasutat a közúttal szemben.

Átadták a forgalomnak a Horvátországot Horvátországgal összekötő monumentális hidat. A nyaralni vágyók számára még vonzóbbá teheti Dubrovnikot és környékét azzal, hogy több órás határátlépési procedúrát iktat ki az utazási időből az új építmény.

Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség ingyenes Kerékpárosbarát applikációja, amely tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat.

A Budapesti Közlekedési Központ a forró nyári napokon is igyekszik elviselhetővé tenni a hőséget a járókelők számára. A BKK munkatársai a főváros három forgalmas csomópontján ismét vizet osztanak az arra járóknak.

A Holland Királyi Légitársaság és a Thalys együttműködésének köszönhetően új vasúti transzfer járatok érhetők el Amszterdam és Brüsszel között, így a KLM-nek naponta eggyel kevesebb légi járatot kell a két város között üzemeltetnie.

A végéhez közelítenek az idén nyárra tervezett karbantartási és felújítási munkák a 2-es és a 2M villamos vonalán, ezért július 18-tól, hétfőtől újra járnak a szerelvények a pesti rakparti vonalon.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Csepel Zrt. nagy számú bővítést hajtott végre a Mol Bubi közbringa-szolgáltatás eszközparkjában. Csaknem 200 vadonatúj kerékpárral gyarapszik az elérthető biciklik száma, az első példányok már most az utcán vannak.

A magyar piacon elérhető számos ösztönző hatására az utóbbi időben hazánkban is megfigyelhető az elektromos járművek elterjedése. Ilyenek lehetnek az egyes adókedvezmények, adómentességek, vagy az elektromos járművek vásárlásához biztosított vissza nem térítendő támogatások.

Egy jelentős, 150 vadonatúj autóbuszból álló flotta áll forgalomba jövőre a fővárosban. 2023 májusától 75 szóló és 75 csuklós klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű szolgálja az utasok kényelmét.

Újra meghirdeti népszerű teherkerékpár-támogatási programját az osztrák főváros. Ezúttal már kerekesszékesek szállítására alkalmas cargobike-ok és riksák beszerzését is támogatja Bécs. Bővítik a közösségi teherkerékpárok számát is.

A digitális jegyet használó ügyfelek könnyebb és kényelmesebb felszállása érdekében új megoldást tesztel a Budapesti Közlekedési Központ. A társaság a 4-es és a 6-os villamoson felszállás után is lehetővé teszi a BudapestGO-val vásárolt termékek érvényesítését az utastérben elhelyezett matricákkal.