A Bécsi Mobilitási Ügynökség megbízásából készített felmérés is megerősítette a bécsiek szubjektív véleményét, mely szerint szigorítani kell a közösségi e-rollerek használatát, mert még mindig túl sok a forgalmas helyeken, járdákon szanaszét hagyott jármű, és balesetveszélyesek is. Ráadásul a rolleresek sokszor túl gyorsan mennek és oda is behajtanak, ahol semmi keresnivalójuk. A megkérdezettek 86 százaléka tartott szükségesnek szigorúbb szabályozást.
A legnagyobb probléma a parkolással van:
a felmérésben résztvevők 91 százaléka – és a gyakori használók 100 százaléka – vélekedett úgy, hogy újra kell szabályozni, hol lehet letenni a járműveket, és hol nem.
Az intézkedések egyik központi eleme, hogy egymáshoz igazítják a keresletet és a kínálatot. Vagyis a belső kerületekben, ahol eddig túl sok volt a jármű és a panasz, erősen korlátozzák az elérhető kölcsönrollerek számát. Míg korábban az öt szolgáltató kerületenk��nt összesen 2500 járművet adhatott bérbe, addig az új szabályozás szerint az 1. kerületben összesen 500 jármű lehet csak, a 2.-9. és 20. kerületben pedig kerületenként összesen 1500. A külső kerületekben viszont – például metrók végállomásánál –, ahol eddig túl kevés közösségi roller volt, növelik az elérhető járművek számát. Ezt úgy kívánják elérni, hogy olyan szolgáltatókat választanak a közbeszerzési eljárások során, akik teljesítik ezeket a feltételeket. Ráadásul ezzel a kisebb – az egész város helyett csupán egy-egy városrészt lefedő - szolgáltatók is esélyt kaphatnak.
Az új szabályozás keretében átalakítják az e-rollerek parkolását is. A járműveket tilos lesz letenni a járdán, kizárólag mikromobilitási pontokon és autók számára kialakított parkolóhelyeken lehet leállítani azokat. Ennek érdekében 2023 végéig városszerte összesen 200 rollerállomást és mikromobilitási pontot hoznak létre és technikailag lehetetlen lesz, hogy ha valaki 100 méterre van egy-egy ilyen állomástól, akkor ne itt adja vissza az e-rollert. A szabályszerű parkolást a szolgáltatók által fenntartott rollerfelügyelők ellenőrzik, de a jövőben a közterület-felügyelőknek is lesz ilyen jogkörük. Ráadásul minden egyes jármű helyzetét valós időben nyomon lehet követni, de utólag is meg lehet határozni. A szabálytalanul leparkolt rollerekért a szolgáltatókat büntetik meg, akik viszont továbbháríthatják a felhasználókra a bírságot.
A technikai fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben definiálni lehet majd olyan területeket a városban – például egészségügyi intézmények környéke, önkormányzati lak��tömbök -, ahova nem szabad közösségi e-rollerrel behajtani. Ha valaki mégis ide merészkedik, a rendszer automatikusan leállítja a járművet. Olyan területeken pedig, ahol sebességkorlátozás van érvényben – például sétálóutcák – automatikusan lefékezi az e-rollert.
Az osztrák főváros a jövőben nemcsak a közösségi e-rollerek használóival, de magukkal a járművekkel szemben is magasabb követelményeket támaszt: az e-rollereket két, egymástól független fékberendezéssel, irányjelzővel és hangjelzés kiadására alkalmas eszközzel is fel kell szerelni. Szintén alapkövetelmény a kitámasztó, amely szélben is megakadályozza a jármű feldőlését. Ugyanakkor rendszám egyelőre továbbra sem fog kelleni rájuk.