Felkészült az idei télre a Volánbusz

Felkészült az idei télre a Volánbusz

A Volánbusz évről évre kiemelt figyelmet fordít a télre történő felkészülésre. Erre nagy szükség is van, mivel megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez minden közlekedőnek alkalmazkodnia kell, de egy közszolgáltatónak maximálisan.

A Volánbusz 2018-ban indított járműfiatalítási programja keretében eddig mintegy 1820 autóbuszt állított forgalomba, és a jövő év első részében további több mint 300 új jármű érkezik a flottába. A korszerű, minden szükséges berendezéssel felszerelt buszokon nagy biztonságban érezhetik magukat az utasok téli időjárási körülmények között is.

A járművek alapfelszereltsége a blokkolás-, és kipörgésgátló, valamint a legújabb autóbuszok esetén a menetstabilizáló, sávtartó berendezés, vészfékasszisztens és az aktív fékezésre is képes adaptív tempomat.

A közlekedési társaság az őszi időszakban előre meghatározott ütemterv szerint ellenőrzi autóbuszait. Kiemelten figyelnek a gumiabroncsok állapotára, és beszerzik a téli üzemeltetéshez szükséges anyagokat, alkatrészeket. A nemzetközi járatokhoz használt járműveinket sáros és havas utakon is megfelelő menetbiztonságot nyújtó abroncsokkal szerelik fel (M+S jelölés, háromcsúcsú hegyet és hópelyhet ábrázoló szimbólum – 3PMSF); a belföldi járatok jellemzően négyévszakos gumiabroncsokkal közlekednek.

Öt milliméternél kisebb profilmélységű abroncsokkal nem indítanak járatokat, a kopott gumikat minden esetben cserélik. Az autóbuszok kizárólag működőképes fűtőberendezéssel közlekedhetnek. A műszaki telephelyeken fagyszolgálat működik, hogy a járatok időben, biztonságosan indulhassanak.

A Volánbusz autóbusz-vezetői minden évben oktatáson vesznek részt, amelyen a téli közlekedés veszélyeire, az azok kezeléséhez szükséges vezetéstechnika alkalmazására és a téli üzemeltetéssel kapcsolatos előírások betartására készítik fel őket.

A képzésen kiemelt hangsúlyt fektetnek a váratlan helyzetek kezelésére, a munkatársak problémamegoldó képességének fejlesztésére. Évente mintegy ezer autóbusz-vezető speciális vezetéstechnikai tréningen vehet részt a Hungaroring tanpályáján is.

A vállalat az autóbusz-állomások és a műszaki telepek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálataira is felkészült, ezzel biztosítva a biztonságos közlekedést, és feltöltötte a csúszásmentesítő anyagok készleteit is.

A BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe alapján az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés emelkedett az elmúlt időszakban a befektetők körében. A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra.

Rohan az idő: szeptember 8-én már a 39. alkalommal rendezték meg a Budapest Félmaratont. A klasszikus, vagyis 21 kilométeres táv, a váltók és a rövidebb távok együttesen több mint tízezer embernek jelentettek aktív kikapcsolódást a nyárias időjárású vasárnapon.

Hazánkban elsőként a BKV tesztelheti a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező buszát. A járművel az utasok is kipróbálhatják, október 8. és 16. között a 8E buszjárat vonalán találkozhatnak vele a fővárosiak, és ingyenesen utazhatnak vele.

Hétvégén kezdetét veszi a magyarországi terepkerékpáros szezon. Az első versenyre október 12-én Etyeken kerül sor, a három fordulós Cyclocross Challenge első állomásaként.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,48 százalékkal gyengült a mögöttünk hagyott héten. A BUX gyengélkedése mellett a vezető részvények is jelentős mínuszokat könyvelhettek el.