Közlekedés

Több mint hat éve, 2014 októbere óta szolgálja a fővárosi közösség közlekedést használókat a FUTÁR. Az elmúlt években nagyon megkedvelték az utasok a XXI. századi rendszert, ezt bizonyítja az is, hogy idén januárban 1,2 milliónál is több utazást terveztek meg az alkalmazással, és koronavírus-járvány alatt is közel félmillióan használják aktívan a különböző felületeteket, köztük az okostelefonos applikációt.

Az általános iskolás diákoknak jelenleg is nap mint nap iskolába kell utazniuk, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az egészségügyi előírások betartására. Az utazási költségek csökkentésére és a megfertőződés elkerülésére egyértelműen a BKK szemeszterre szóló bérlete az egyik legjobb megoldás.

A Budapesten élők nagy fegyelemmel tartják be a november óta életben levő kijárási tilalom rendelkezéseit, ezért 20 óra után jellemzően csak a dolgozni indulók vagy a munkából hazaérkezők utaznak közösségi közlekedéssel. Ilyenkor általában tíznél kevesebben utaznak még a legforgalmasabb vonalakon közlekedő járműveken is, de üresen közlekedő autóbuszokba sem nehéz belefutni Budapest külsőbb területein.

Szorosabbra fűzi együttműködését a BKK a Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesülettel (MATESZE) annak érdekében, hogy a segítő kutyákkal közlekedők a jövőben még problémamentesebben vehessék igénybe a budapesti közösségi közlekedést. Fontos, hogy a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai és a járművezetők mellett az utasok is figyeljenek azokra, akik segítő kutyákkal használják a BKK járatait.

A Wizz Air bejelentette COVID-19 biztosítási fedezetét, amely ezentúl az utasbiztosítási csomag részét képezi. Az utazni vágyók a wizzair.com oldalon vásárolhatják meg a légitársaság és partnere, a Chubb biztosító társaság által nyújtott biztosítást.

A zsebtolvajlás elleni kampány és a buszsávok ellenőrzése után folytatódik a BRFK és a BKK közös akciósorozata. Az együttműködés célja, hogy a fővárosiak biztonságosan használhassák a közösségi közlekedés járatait.

A tíz napig tartó előkészületek után 2021. január 20-án hivatalosan is megkezdődtek az U2/U5-ös metró építési munkálatai Bécsben. A 2,1 milliárd eurós projekt keretében 2028-ig 11 megállóval bővül az osztrák főváros metróhálózata. Ez további 300 millió utas kiszolgálását teszi lehetővé.

Ötvenöt év után új, igényes karaktert kap Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja, találkozóhelye, a Blaha Lujza tér. A központi elhelyezkedésű, történelmi és kulturális értékéhez méltó helyszín a pezsgő városi élet sokszínű funkcióinak és eseményeinek központja lesz.

A MÁV-START szentesi telephelyén mutatták be a Vásárhely 1-es tram-traint. Az első három tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között 2021. szeptember végén állhat forgalomba.

Az elmúlt két évben a Budapest Airport 167 millió euró (közel 60 milliárd forint) értékben valósított meg beruházásokat a repülőtéren, amelyeknek köszönhetően magas biztonsági színvonal mellett nagymértékben nőtt a budapesti légikikötő régiós jelentősége. Az infrastruktúra, a kapacitásbővítés és a digitalizáció köré épülő nagyberuházások és egyéb háttérfejlesztések érezhető emelkedést eredményeztek az utasélményben, amit számos kutatás és az utasok visszajelzése is megerősít.

Tavaly év végéig már csaknem 70 ezer alkalommal váltották ki az egy évvel ezelőtt bevezetett BKK havi álláskereső bérletet. Bár kezdettől fogva sokan vették igénybe az ingyenes utazásra jogosító támogatást, azonban a vírus begyűrűzésével az érintettek köre is jelentősen kiszélesedett, hiszen a budapesti regisztrált álláskeresők száma megduplázódott. Legtöbben októberben éltek a díjmentes utazás lehetőségével.

2015 óta minden évben csökken azoknak az utasoknak a száma, akiket a BKK ellenőreinek pótdíjazniuk kell, mert érvényes jegy, bérlet nélkül veszik igénybe a közlekedési szolgáltatást. Az okok – azon kívül is, hogy a 2020-as év a járványhelyzet miatt példátlan visszaesést jelentett – sokrétűek. Azonban a legnagyobb, 2020-ban befizetett pótdíj összege sajnos ismét rekordot döntött.

Az Epiroc és az ABB közösen fejlesztette ki a Railcare akkumulátor hajtású vasúti karbantartó járművének elektromos hajtásláncát. Ez a többcélú jármű működés közben nem bocsát ki káros anyagokat és csendes üzemű, tehát kedvezőbb munkakörülményeket biztosít a vasúti dolgozók számára, illetve elődeinél alkalmasabb a föld alatt, metróhálózatokban és bányákban végzett munkára.

A koronavírus-járv��ny 2020 folyamán a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét; Európában 1,7 milliárd légiutas „tűnt el”, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves forgalma pedig – szemben a 2019-ben fogadott 16,2 millió utassal – 3,86 millió fő volt. A Budapest Airport a nyári menetrendi időszaktól kezdődően számít utasszám-növekedésre, a fokozatosan fellendülő forgalmat pedig az üzemeltető biztonságos, megújult környezettel és még magasabb szolgáltatási színvonallal várja.

A közösségi közlekedés színvonalának köszönhetően európai összehasonlításban a bécsi utasok a legbecsületesebbek. 2020-ban csupán két százalékuknak nem volt érvényes jegye vagy bérlete. Valószínűleg a fizetendő pótdíj összege is elrettentő hatással bír, napi száz ellenőr biztosítja a járműveken a rend betartását.