Óvodások rajzai köszöntik az édesanyákat a budapesti megállókban anyák napja alkalmából

Óvodások rajzai köszöntik az édesanyákat a budapesti megállókban anyák napja alkalmából

Anyák napjára készülődve óvodás gyermekek rajzaival színesíti a megállókat a Budapesti Közlekedési Központ. A rajzokon kívül a FUTÁR-kijelzőkön és a járműveken felirattal, valamint hangbemondással köszöntik az édesanyákat és a nagymamákat.

Budapesti kerületi óvodák vállalták, hogy a BKK kezdeményezésére anyák napi alkotásokat küldenek a felhívásra, hogy a kerületi buszmegállókban az ovisok alkotásai köszöntsék az édesanyákat május első vasárnapján.

A BKK akciójában a pandémia ellenére is örömmel vettek részt a legkisebbek, és lelkesen készítették a mintegy 200 anyák napi rajzot, amelyeket bárki megcsodálhat a megállókban. Remélhetőleg az utasok is ugyanolyan örömmel fogadják az adott kerület ovisainak alkotásait, mint amilyen lelkesen készítették azokat a kis kezek, és hálával gondol az anyákra, a nagymamákra és a dédmamákra. Néhány alkotó már fényképezkedett is a rajzával a megállókban.

Társaságunk minden fontosabb ünnep, esemény kapcsán igyekszik egy-egy járműfelirattal, hangbemondással, Facebook-poszttal kedveskedni ügyfeleinek” – emlékeztetett a BKK szóvivője. Borsi Dávid hozzátette: „Az anyák napja mindannyiunk számára az év egyik legfontosabb ünnepe. A tündéri gyerekrajzok bizonyára nemcsak az anyák és a nagymamák, de kicsit talán minden utasunk szívét megdobogtatják.

A Budapesti Közlekedési Központ szívből köszönt minden anyát és nagymamát, és jó egészséget, sok boldogságot kíván nekik.

A borítókép forrása: Nyirő Simon / BKK

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.