Hétfőtől újra kinyitja az első ajtókat a BKK

Hétfőtől újra kinyitja az első ajtókat a BKK

A koronavírus-járvány mérséklődésével 2021. május 10-től újra fel lehet szállni a buszokra és a trolikra az első ajtón is, a járművezetők védelmében kihúzott kordonokat eltávolítottuk. A járművezetőktől további intézkedésig, előreláthatólag június közepéig továbbra sem lehet vonaljegyet vásárolni.

Május 10-től, hétfőtől újra fel lehet szállni a járművek első ajtóin, a járművezető melletti tér újra használható lesz, míg azokra az autóbusz- és trolibuszvonalakra, amelyek korábban is az első ajtós felszállási rend szerint üzemeltek, csak az első ajtón lehet felszállni. A Budapesti Közlekedési Központ kéri az utasokat, hogy amennyiben az adott járat kihasználtsága engedi, továbbra is ügyeljenek utazás közben a védőtávolság betartására, és a járművezetők védelme érdekében – ha van rá mód – a vezetőfülkétől minél távolabb foglaljanak helyet. Az első ajtós felszállási rend bevezetésével a BKK elsődleges célja az utazási feltételek betartatása és a társaság jogos bevételeinek biztosítása. Az első ajtós felszállási rendben közlekedő járatok listája megtalálható a BKK honlapján a https://bkk.hu/utazasi-informaciok/kozossegi-kozlekedes/elso-ajtos-jaratok/ címen.

A járművezetők egészségének védelme érdekében előreláthatólag június közepéig továbbra sem lehet tőlük a felszálláskor vonaljegyet venni. A jegy-, bérletvásárlás legbiztonságosabb módja jelenleg a Közlekedési mobiljegy alkalmazás, melynek segítségével akár otthonról, a fotelban ülve is megvásárolható számos népszerű bérlet és napijegy típus, mint például a havibérlet, a negyedéves bérlet, az éves bérlet vagy a 24 órás jegy. A mobiljegyekről bővebben a bkk.hu/mobiljegy/ oldalon tájékozódhatnak. Emellett ajánljuk a rendszeresen fertőtlenített bérlet és jegyautomata használatát, vagy ügyfélközpontjaink, jegypénztáraink felkeresését. Vonaljegyet és 10 darabos gyűjtőjegyet a viszonteladó partnereinknél is lehet vásárolni. Az Önhöz legközelebb eső értékesítési pontot térképes keresőfelületünkön, a bkk.hu/pontkereso címen érdemes megkeresni.

A borítókép forrása: Nyirő Simon / BKK

Szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte a közelmúltban részvényei tőzsdei bevezetését a Kermann IT Solutions Nyrt. A vállalat papírjaival a Budapesti Értéktőzsde Xtend kategóriában lehet kereskedni.