Belföld

December 5-én, szombaton délelőtt indul útjára a fővárosban az ünnepi díszbe öltöztetett Mikulástroli. A fedélzetén a Mikulás és a Krampusz várja az utasokat és a cipősdobozba csomagolt ajándékokat, amelyeket a BKK eljuttat a Baptista Szeretetszolgálat részére. A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. az idén is csatlakozik a Baptista Szeretetszolgálat 17. alkalommal meghirdetett adománygyűjtő kampányához.

Az iskolai agresszivitás szinte minden intézményben, minden közösségben felüti a fejét. Az pedig, hogy a probléma mekkora mértékben uralkodik el az osztályokban, nagyban múlik a gyerekek, a pedagógusok és a szülők együttműködésén. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő szerint négy célorientált lépésben nem csak a gond gyökerét lehet feltárni, de a megoldás is megvalósítható.

Elindult a budapestikaracsony.hu weboldal, ahol online várják az érdeklődőket a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói. A Budapest Brand Nonprofit Zrt. kampányának fő célja a kialakult járványhelyzet alatt a hazai tárgyalkotó kultúra támogatása, a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolása. A kezdeményezésben összesen hat kategóriában, közel ötven alkotó vesz részt.

A magyar kormány értékelte az ország járványügyi helyzetét és az eddig meghozott intézkedéseket, ennek alapján megállapította, hogy az eddigi korlátozások fenntartása mellett újabb védelmi intézked��sek bevezetése vált szükségessé, melyek célja, hogy csökkentsük a koronavírus megbetegedések számát és a kórházakra nehezedő terhet.

Budapest után Debrecenben, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikáján is elindul a KórházSuli. Mostantól az alapítvány pedagógusa kórházi jelenlétével, közvetlenül a betegágyak mellett is segíti a tartósan beteg gyerekek tanulását és gyógyulását.

Az idegenforgalom egyike a pandémia által leginkább sújtott ágazatoknak, nem csoda, hogy sok országban kihívást okoz a turizmus vonzerejének visszaállítása. Magyarországon azonban az eddiginél is nagyobb érdeklődés övezi a természetközeli pihenési formákat, így az erdei turizmust is.

A COVID19-en túl a hazai tüdő- és szívtranszplantáció jelene és jövője, valamint a hazai májátültetés 25. évfordulója lesz a főtéma a szervátültetettek idei találkozóján, amelyet immár tizennyolcadik alkalommal rendez meg a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ). Prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetben köszönti a konferenciát. Magyarországon 2020 júliusáig 11 000 szervátültetést hajtottak végre.

Az országosan ismert Felföldi József cégtulajdonos aláírásgyűjtő petíciót kezdeményezett az anyjától elszakított két kisgyermek ügyében. Eddig több mint hétezren álltak az ügy mellé, és követelik a gyerekek hazahozatalát. A hatóságokra akarnak nyomást gyakorolni, mert a magyar rendőrség és az ügyészség érthetetlen módon tétlen szemlélője csak az eseményeknek.

A miniszterelnök március 13-i késő esti bejelentése után, mely szerint 16-ától bezárnak az iskolák, a KórházSuli Alapítvány és a Bethesda Gyermekkórház együttműködésével megszervezte az egészségügyben dolgozók gyermekeinek online oktatását. Néhány óra alatt több mint 100 önkéntes egyetemista jelentkezett, akik a főbb tárgyakból virtuális tanórákat tartanak.

Magyarország kormánya március 12-től országos veszélyhelyzetet hirdetett, március 28-tól kijárási korlátozást jelentett be a koronavírus járvány magyarországi elterjedése miatt. A bejelentett intézkedések visszavonásig érvényesek, azaz a veszélyhelyzet akár hetekig, rosszabb esetben hónapokig fennállhat.

A magyar kormány a hiteles tájékoztatás és a naprakész információk megosztása céljából indított tájékoztató honlapot a koronavírus-járvány kapcsán. A weboldal a legfontosabb hírek és aktualitások mellett a leggyakoribb kérdéseket is megválaszolja, és a megelőzés érdekében alkalmazandó intézkedéseket is sorra veszi.

Idén immáron negyedik alkalommal indul el a Szaloncukor Angyal kezdeményezés, amely az elmúlt években 14 megyében 65 település 1600 családjában több mint 6000 rászoruló számára tette szebbé az ünnepeket. Újfent csatlakozik a programhoz Pataki Zita televíziós műsorvezető és Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf is, és arra kér mindenkit, hogy erejéhez mérten segítsen, hogy a leginkább rászoruló gyermekek is kaphassanak egy kis ajándékot!

Megkezdődött a szarvasbőgés a somogyi erdőkben: a következő hetekben párt kereső gímbikák hangjától zeng majd a rengeteg. Ez az időszak erdőlátogatási korlátozásokkal is jár.