Az MSZSZ tagegyesületeivel karöltve az ország számos pontján több szabadtéri rendezvényt, fáklyás felvonulást is tart: Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Nyírbogáton, Szolnokon, Szegeden, Egerben, Nagykovácsiban, a tatai Öreg-tónál és Zalaszántón fáklyás sétára, a Tisza-tavon pedig fáklyás hajózás várják a támogató érdeklődőket.
Magyarországon 2007 óta emlékeznek meg a szervdonáció és transzplantáció napjáról. Az MSZSZ kezdeményezés egyik fő célja, hogy felhívja a figyelmet a donáció és az ezzel kapcsolatos megfelelő kommunikáció, tájékoztatás fontosságára. Hiszen bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy életét csak szervátültetéssel lehet megmenteni. Vagy előállhat az a tragikus helyzet, hogy hozzátartozóján már nem tudnak az orvosok segíteni, de szervei még életképesek. Egyetlen donor akár hat ember életét is megmentheti.
A „Gyújts egy gyertyát a szervdonáció és transzplantáció világnapján!” kezdeményezés emléket szeretne állítani mindazoknak, akik már nem lehetnek közöttünk, de szerveik felajánlásával életet mentettek, hozzájárultak ahhoz, hogy több mint ötezren kezdhettek új életet. Az MSZSZ felhívása és a hozzákapcsolódó rendezvények lehetőséget nyújtanak, hogy a szervátültetett emberek hálájukat és tiszteletüket fejezzék ki a szervdonorok és családtagjaik számára. Ezáltal szolidaritásukat, együttérzésüket is kifejezik a jelenleg még szervátültetésre váró betegek és rokonaik iránt. Ez a nap alkalmat teremt arra is, hogy a szervátültetésen már átesett emberek, a szervátültetés lehetőségét megteremtő, donorjelentő intenzív osztályok, valamint a transzplantációt és az utógondozást végző egészségügyi dolgozóknak köszönetet mondhassanak áldozatos munkájukért.
A jelenlegi járványhelyzetben a szövetség a rendezvényen részt vevőket arra kéri, viseljenek maszkot, és tartsanak megfelelő távolságot!