A járvány miatt otthoni tanulásra szoruló krónikus beteg gyerekek oktatására ajánl segítséget a KórházSuli Alapítvány

Az oktatására létrehozott és működtetett szakmai rendszerüket megnyitják azoknak a krónikus betegségben szenvedő tanulóknak is, akik a COVID19 által különösen veszélyeztetettek, emiatt szüleik az otthoni tanulásuk mellett döntenek. Ezt az EMMI intézkedési terve lehetővé teszi. Az érintettek száma elérheti a 60 ezret is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának napokban kiadott intézkedési terve a járványügyi készenlét idején lehetővé teszi a veszélyeztetett tanulók számára, hogy egyedi feltételekkel vegyenek részt az oktatásban. Vagyis aki krónikus beteg (például légzőszervi, daganatos vagy cukorbetegsége van), annak nem kötelező bejárni az iskolába, hiányzása igazolt lesz. Ilyenkor ugyanakkor lehetősége van arra, hogy otthonról, egyénileg egyeztetett módon vegyen részt az oktatásban.

Ebben a helyzetben kíván segítséget nyújtani a KórházSuli Alapítvány, amely a tartósan beteg gyerekek oktatási rehabilitációjában már sokéves tapasztalattal és önkéntesi gárdával is rendelkezik. Mint Tóthné Almássy Monika, az alapítvány vezetője elmondta: „a KórházSuli mindig figyel arra, hol tud segíteni. Ahogy a márciusi iskolabezárás után azonnal az egészségügyben dolgozók gyerekei mellé álltunk, most a krónikus beteg tanulókat kívánjuk segíteni, támogatva a családokat és a pedagógusok munkáját is. Reméljük, hogy ezzel fel tudjuk hívni a figyelmet azokra a tartósan beteg gyerekekre is, akik járványtól függetlenül maradnak ki hosszú időre az iskolai oktatásból.”

A KórházSuli által begyűjtött statisztikai adatok szerint csaknem 60 ezerre tehető azon 16 év alattiak száma, akit valamilyen egészségi probléma korlátoz abban, hogy a hasonló korúak számára szokásos mindennapi tevékenységeket végezhesse. Számolnak a krónikus beteg gyerekek testvéreivel is, hiszen őket is érintheti az iskolalátogatás alóli felmentés.

Online tananyagaikat már korábban, a tavaszi járvány idején hozzáférhetővé tették, ezek továbbra is rendelkezésre állnak

A Kórházsuli bázisintézményei a budapesti Eötvös József Gimnázium és a Bethesda Gyermekkórház, szakmai együttműködő partnereik pedig az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, valamint a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara. Tóthné Almássy Monika kiemelte azt is, hogy a koronavírus okozta helyzet mozgósította a megoldást kereső embereket, az elmúlt tanévben is új partnerek csatlakoztak hozzájuk. Ez vonatkozik a felsőoktatásra – 65 karról érkeztek az önkénteseik! –, az egészségügyi intézményekre, a tanulókra és a cégekre egyaránt. Megalakulásuk óta az oktatás anyagi hátterét fő támogatójuk, a Telenor teremti meg, és a kezdetektől segíti munkájukat a Richter Gedeon Nyrt. és a Roche Magyarország Kft. is.

Az iskolák jelentkezését ITT, az önkéntesekét ITT, a gyerekek szüleiét pedig ITT fogadják.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.