Gasztronómia

Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. Az összehasonlító vizsgálatba 17, széles körben elérhető ötputtonyos, 2016-2018-as évjáratú aszúbor került be.

A magyarok közül egyelőre kevesen találkoztak a grúz borokkal, azt pedig szinte csak a szakmabeliek tudják, hogy a bor őshazája Grúzia. Az agyagedényben érlelt borok azonban már kis hazánkban is elérhetőek.

Több mint egymilliárd palack pezsgő a mérlege 140 évnek, vagyis ennyi különlegességet készített alapítása, azaz 1882. augusztus 1. óta a mai Magyarország legrégebbi és így legnagyobb hagyományokkal rendelkező pezsgőt készítő vállalata. A Törley Pezsgőpincészet Kft.

A komoly üzleti befektetés mellett életeket hivatott menteni a LAMEA Sandwich Corner által indított kriptovaluta. A tokennel az innsbrucki székhelyű szendvicsező minden éttermében lehet már fizetni, a vállalat célja pedig az, hogy az emberek tudatosan vásároljanak és a termékek összetevőire nagyobb figyelmet szenteljenek világszerte.

Fazekas Ádám neve nem csenghet ismeretlenül a fagyirajongók előtt, hiszen ő álmodta meg a díjnyertes Pisztácia Gyümölcsét, de a zöldfűszeres fetafagyija is sokak szívébe lopta be magát. Most azonban olyan újdonsággal rukkolt elő, amin sokan meghökkennek

A 19. és 20. században készült ritka felvételek animációjával kelti életre hazánk borkultúráját az Animatiqua és a Magyar Bor Személyesen együttműködésében készített új rövidfilm. „A magyar bor archív filmje” méltó módon állít emléket gazdag borkészítési hagyományainknak, látványos filmtechnikai bravúrokkal megelevenítve régmúlt idők életképeit.