Megerősödve jöhet ki a válság okozta változásokból a street food piac

Megerősödve jöhet ki a válság okozta változásokból a street food piac

A koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság okozta átrendeződések következtében az emberek gasztronómiai szokásaik terén is megfontoltabbak lettek, előszeretettel választanak á la carte étterem helyett színvonalas street food egységeket.

Az elmúlt két évben a rugalmas alkalmazkodás volt a túlélés záloga, ami a vendéglátásban a házhoz szállításra való azonnali átállást jelentette. Szerencsés volt, aki eleve erre építette fel az üzleti koncepcióját, és igencsak össze kellett szednie magát annak, akinél korábban ez nem volt gyakorlat.

Szerencsére, mi az első csoportba tartoztunk, 2018-as nyitásunk óta erős lábunk volt a házhozszállítás, így könnyen vettük az ezzel kapcsolatosan felmerülő akadályokat. Olyannyira, hogy 25 százalékos növekedéssel éltük túl a Covidot – nyilatkozta Hutás László, a már két budapesti helyszínen, a Wesselényi utcában és a Budafoki úton is megtalálható Tölcsibe tulajdonosa.

A trendekre vonatkozóan azt is elárulta, hogy nem csak a vendégek lettek tudatosabbak mára, de a munkavállalók is. A csapatépítés jelenti az egyik legnagyobb kihívást a vezetők számára.

A vendéglátásban kifejezetten erős szerepe van a bizalomnak, amit elnyerni nem könnyű, elveszíteni viszont nagyon is az. Megalakulásunkkor az volt az elsődleges célunk, hogy értéket teremtsünk. Olyan vállalkozást szerettünk volna létrehozni, amilyen még nem volt a street foodon belül Magyarországon. Így született meg a Tölcsibe, ami rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert – emlékezett vissza a kezdetekre Kapás Gábor, a másik tulajdonos, aki a menüben szereplő ételek megálmodója és megalkotója is egyben.

Átalakul a hazai vendéglátás

A megemelkedett árak hatása az is, hogy az étterembe járó közönség egy része lefelé kategóriát váltott, az általában drágább á la carte éttermek helyett a megfizethetőbb, de szintén magas minőségű streed food megoldásokat részesíti előnyben.

De még ebben a körben sincs garancia az eredményességre, a vendégek szimpátiájáért és bizalmáért keményen meg kell dolgozni. Olyan időszakot élünk, amikor sokak kényszerülnek arra, hogy bezárják az üzletüket. Ennek főként azok esnek áldozatául, akik nem egyedi, valamilyen tulajdonságában különleges terméket kínálnak a fogyasztók számára – fejtette ki Hutás László.

Véleménye szerint a street foodnak nagy esélye van arra, hogy további növekedést érjen el, még ilyen körülmények között is, de ehhez a kínálaton kívül a korábbinál sokkal odaadóbb hozzáállásra és a profitigények mérséklésére is szükség van a tulajdonosok részéről.

A házhoz szállítás mellett másik erősödő trend az egyre nagyobb körben elterjedő húsmentes, illetve minden mentes étkezésre való törekvés. Új supreme csirke termékünk már glutén-és laktózmentes. Húsmentes alternatívát pedig a jackfruit gyümölcs felhasználásával tudunk kínálni, amely éretlen formájában semleges ízű és a húshoz hasonlóan szálas szerkezetű, így fogyasztása ugyanazt az élményt nyújtja – egészítette ki a szakember.

Folyamatos innovációt kíván a vendéglátás

A vendéglátók körében íratlan farkastörvénynek számít, hogy nem szabad hosszú ideig újdonság nélkül hagyni a vendégeket. Ennek szellemében a Tölcsibe csapata egy még ütősebb street food különlegességgel állt elő, megalkotta a supreme csirkét. A koncepcióba bevonták a kedvenc csirkerészeket, séfük titkos fűszerkombót kevert, majd gondos előkészítési folyamatot és mérnöki precizitással számított sütési időt rakott mellé. A végeredmény tökéletesen omlós, extrán ropogós panírba burkolt csirkecomb, mellfilé és szárnyközép lett, mind glutén-és tejmentesen. Az előkészítés során a húst a mexikói konyhában kedvelt achiote pasztában, hozzáadott fűszerekkel, olívaolaj és narancslé keverékében pácolják, amitől különleges zamatot és ízt kap.

A titok nem más, mint a szuvidálás, aminek köszönhetően a hús élvezeti értéke magasabb egy átlagos rántott húshoz képest. Sokkal szaftosabb marad, emellett az élettani hatásai is kedvezőbbek, mivel a tápanyagok jobban hasznosulnak. A technológiának köszönhetően a hús néhány perc alatt készre süthető, így mindig frissen sütve kerül a vendégek elé – zárta gondolatait Kapás Gábor.

Ötből négy napot erősödéssel fejezett be a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX a héten csúcsot is döntött, végül pénteken visszafelé korrigálással zárt. A vezető részvények a Telekom kivételével erősödtek.