Giandujás-almás különlegességet választottak Budapest desszertjének

Giandujás-almás különlegességet választottak Budapest desszertjének

Szeptember 30 és október 2 között a Szent István Bazilika előtti téren tartják az ország egyik legnagyobb édességfesztiválját. Az Édes Napok Budapest keretein belül megkóstolhatjuk a főváros 2022-es desszertjét is, melyet kedden mutattak be.

A Veranda Cukiműhely Budapest aranyalmája elnevezésű süteménye lett idén Budapest desszertje. A linzer lapra helyezett giandujás-almás édesség először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.

A magyar csokoládégyártás az utóbbi évtizedben a világ élmezőnyébe sorakozott fel, ezt számos nemzetközi díj is visszaigazolja – ismertette a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok főszervezője.

Mint hozzátette azonban, a magyar cukrászdáknak, édesség-manufaktúráknak óriási károkat okozott a koronavírus-járvány, most pedig az alapanyagok árának meredek emelkedése jelent számukra komoly problémát. Az Édes Napok legfontosabb célja részben ezért az, hogy felhívja a figyelmet ezekre a kézműves műhelyekre.

A Csésze által kiírt Budapest desszertje pályázatról szólva Rebrus Csaba elmondta, hogy a nyertes sütemény hagyományosan az Édes Napokon kóstolható először.

A versenyben fontos szempont, hogy az édesség bárki által beszerezhető alapanyagokból készüljön, amelyek egész évben elérhetők. A két legfontosabb alapanyagot mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez az alma és a mogyoró volt. A zsűrizés anonim módon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét.

A budapesti Veranda Cukiműhely cukrésza, Farkas Edina kiemelte, hogy a Budapest aranyalmája elnevezésű sütemény egy linzer alapra helyezett mousse kocka. Ezt kívülről részben giandujás tejcsokoládéba forgatott mogyoró borítja. Belsejében almás betét rejtőzik, citrom curddel és narancsos-kávés krémmel, mindezt pedig giandujás tejcsokoládé mousse veszi körül.

A Budapesti Közművek keretében működő FKF Köztisztasági Divízió december elején további összesen 150 darab utcai hulladékgyűjtőt helyezett ki a főváros 23 kerületében. A kukák az ünnepek után is az érintett közterületeken maradnak.

November utolsó szombatján különleges fogadtatásban volt részük a Keleti pályaudvarra érkezőknek, a MÁV ugyanis felvonultatta a 75 éve működő Utasellátó eddigi történetének valamennyi étkező- és büfékocsiját. Az érdeklődők bejárhatták és lefotózhatták a járműveket, és vásárolhatta is az étlapokról.

Az olimpiai ezüstérmes sportembert négy évre választották a Magyar Öttusa Szövetség elnökévé. Balogh Gábor viharos időszakban veszi át a kormányrudat, ugyanis a sportág az átalakulás kellős közepén van.

Az október záróértékéhez viszonyítva jelentős eredményeket mutatott a BUX. A Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója 57 878,43 ponton fejezte be a hónapot, ami 3,3 százalékos erősödés az előző hónaphoz képest. A november a csengetések terén is aktív volt a pesti parketten.