Gasztronómia

A jövőben intenzívebbé válhatnak a kínai kapcsolatok a Schieber Pincészetnél, miután a szekszárdi borászat a legutóbbi Asia Wine Trophy-n két arany- és egy ezüstérmet is nyert boraival. A hazai borászatok közül több már jelenleg is szállít Kínába, a több európai országba exportáló Schieber Pincészet borászati szakkiállításon szerzett elismerések révén ehhez a körhöz csatlakozhat.

A Varga Pincészet már 15 ��ve együttműködik az Országos Vérellátó Szolgálattal. A pincészet munkatársai közül körülbelül harmincan évente 2-3 alkalommal adnak vért, amivel több száz beteg gyógyulásához járultak már hozzá. Most azonban nem a vérüket, hanem 100 palack Aranymetszés Merlot száraz vörösbort ajánlottak fel az OVSz-nek, a százszoros véradók megajándékozására.

Beck Zoli, a PTE BTK adjunktusa, a 30Y zenekar frontembere Sárközy Zoltán Papával, a zenekar billentyűsével közösen vágott bele a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet borainak bemutatásába. A tervezett négyből a kóstolások során öt film lett - a szabad asszociáción alapuló sorozat első ízben így öt bor világát fejti fel, azok hangulatát zenei és irodalmi referenciákkal megrajzolva.

A szabadba és az online térbe helyezte át a borturizmus eseményeit a koronavírus okozta járványhelyzet, amely tartós trendnek bizonyulhat – véli Schieber Anita, a Schieber Pincészet tulajdonosa és vezetője. A kirándulással, gasztronómiai élményekkel és programokkal egybekötött borkóstolók új, egyre terjedő koncepciót jelentenek a borturizmusban, amely így kinőhet a pinceesemények által dominált korszakából.

Egyenesen az Egyesült Államokból érkezik az alkoholos italok legújabb trendje, a hard seltzer - egy áttetsző szénsavas alkoholos ital, jellemzően csipetnyi gyümölcs ízesítéssel, amelynél a kívánt alkohol- és széndioxidszintet fermentációval érik el. A Viper hard seltzer, amelyet a Dreher Sörgyárak márciusban vezet be a magyar piacra, egyáltalán nem sör, noha hasonló hagyományos eljárással készül.

Az Univer Product Zrt. 8 milliárd forint értékű beruházásával 12 ezer tonnára növeli, ezzel megduplázza magyaros ételízesítőinek gyártókapacitását. A kormányzati támogatással 2021-ben induló fejlesztés eredményeként 2022 őszétól az Univer kecskemét-hetényegyházi telephelyén a legkorszerűbb műszaki színvonalat képviselő új üzem gyártja majd a hungarikum Erős Pistát és Piros Aranyat.

Az ünnepek közeledtével kérdőív kitöltésére buzdította követőit a legnagyobb közösségi médiafelületen a Varga Pincészet. Elsősorban arra kerestek választ, hogy az idei év megpróbáltatásai megmutatkoznak-e az ünnepi asztal körül, a vírus jelenléte idén mennyire befolyásolja a fogyasztást, illetve a családok szokásait, terveit a karácsonyi együttlétek szervezésében.

A tavalyi 185 aranyéremnél 40 százalékkal többet, 257-et nyertek a magyarok 2020-ban a 11 legrangosabb nemzetközi borversenyen. A legsikeresebb Varga Pincészet 35 aranyat nyert. A 22 hazai borvidékünkből 5 nyerte az aranyak 80 százalékát sorrendben: a tokaji, a szekszárdi, a villányi, az egri és a badacsonyi.

Karácsonyi hiánycikké vált tavaly az Erős Pistás szaloncukor, és az óriási érdeklődést látva a kecskeméti Univer Product az idén már országosan forgalomba hozta. Újdonságként a lágyan csípős szaloncukrok mellé tett sokkal karakteresebb Haragos Pista változatot is. Így a bátrabbak kipróbálhatják, milyen az, amikor Erős Pista extra csípős rokonával beveti a szupererőt.

A Pécsi Tudományegyetemen hagyomány, hogy a tanév elején kihirdetik, mely borok viselhetik egy éven át a PTE Bora kitüntető címet. Idén az ünnepélyes díjátadó a vírushelyzet miatt elmaradt, de a borok az ősz folyamán forgalomba kerültek: egy villányi cabernet sauvignon és egy pécsi cirfandli lett a kiválasztott.

17,8 millió kilogramm szőlőt dolgozott fel idén a Varga Pincészet. Az időjárás nem siettette a szüretet, a jó minőségű egészséges szőlőt tervszerűen, gondosan lehetett feldolgozni, ami így együtt kiváló minőségű borokat eredményezett. Az évjárat a fehér és vörösborok készítésére egyaránt kedvező volt.

Indul a Hegyk��zségek Nemzeti Tanácsa (HNT) „JÓ BOR” edukációs kampányának második szakasza, amely az elsőhöz hasonlóan a fiatalokat, kezdő borfogyasztókat célozza meg és új tartalmakkal hívja fel a figyelmet a minőségi magyar borfogyasztásra.