Zöld témák

A környezettudatos működés a gazdasági élet szereplői számára is egyre fontosabb szempont. A nagy multinacionális cégek körében egyre népszerűbb az ESG szempontok szerint való működés, mikor a cégek a profitmaximalizáláson túlnyúló szempontokat is figyelembe vesznek működésük során.

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája, kifejezetten a fiatalok életében, így az idei EFOTT szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem segítségével egy igazán zöld rendezvényt hoznak létre.

Aki bécsi szeleten és császármorzs��n nőtt fel, és a menzás finomfőzelékről sincsenek túl jó emlékei, annak nehéz felnőtt korban egy egészségesebb és fenntarthatóbb irányba változtatnia. Emiatt fontos, hogy már fiatal korban változatosan elkészített, egészséges és helyi alapanyagokból főzött ételekkel találkozzanak a gyerekek.

A Wizz Air túl van első zöld próbajáratán Bukarest és Lyon között. A különleges járat részben fenntartható üzemanyag (SAF) felhasználásával repült, és a fedélzeti működésnél is fontos szempont volt a fenntarthatóság.

Nem csupán a katonai konfliktusokkal, hanem az éghajlatváltozással is felvenné a harcot a NATO. A katonai tömb első körben saját tevékenységét szeretné zöldíteni.

Világszerte egyre nagyobb figyelmet kap a vehicle-to-grid technológia, melynek lényege, hogy az elektromos járművek nemcsak fogyasztóként vesznek részt a rendszerben, hanem vissza is töltenek. Ez elektromos autóknál is működhet, de komoly jelentősége főleg az elektromos buszflották esetében lehet.

Elkezdte működését Bécsben az a kísérleti berendezés, amelynek segítségével hulladékból és ipari maradék anyagokból állítanának elő szén-dioxid-semleges üzemanyagokat. Ha sikeres lesz a projekt, a bécsi buszok az itt előállított zöldüzemanyaggal járhatnak majd.

A környezetbarát városi élet nem kell, hogy bonyolult és drága legyen! Ha összekötjük az olyan Budapesten elérhető fenntartható alternatívákat, mint a Munch ételmentő platform és a BKK által üzemeltetett Mol Bubi közbringarendszer, azzal rengeteget tehetünk a klímaváltozásért.

Új támogatási alapot vezetett be az osztrák főváros: 2022. április 20. óta akár 200 ezer eurós támogatást is kaphat az a vállalkozás, amely napelemeket telepít a fedett parkolójára vagy raktárterületére. A cél, hogy Bécsben 2025-re ötször annyi áramot állítsanak elő napenergia segítségével, mint most.

A GazMag megalapítása óta rendszeresen foglalkozik a fenntarthatóság témakörével. 2015-ben indítottuk el azt a hagyományt, hogy a Föld Napján, azaz április 22-én publikáljuk az előző évre vonatkozó eredményünket.

Különleges akcióval lepi meg a fővárosiakat a Budapesti Közlekedési Központ, a TEDxDanubia, az Arena Mall, az Allee, a Westend, valamint a Rózsakert bevásárlóközpont a Föld napján. Április 22-én, pénteken a közösségi közlekedési eszközökön és a plázákban figyelemfelhívó gondolatokkal és a természeti világ hangjaival találkozhatnak az utazók, járókelők.

Az osztrák főváros szívén viseli a bajba jutott vadállatok sorsát. Bécs már évek óta üzemeltetett vadmentő állomása most új részleggel bővült. A hetven négyzetméteres denevérlakban több helyiség is a bőregerek rendelkezésére áll, ahol ápolják és nevelik őket, rövid- vagy hosszútávon gondoskodnak róluk.