A Tisza forrásvidékén javítana a hulladékhelyzeten egy úttörő projekt

A Tisza forrásvidékén javítana a hulladékhelyzeten egy úttörő projekt

Évente mintegy 10000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban.

A hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata most arra szövetkeztek, hogy Kárpátalján, a probléma forrásánál közösen tegyenek lépéseket. Ezért hívták életre a CALL-Action programot, amelynek keretében hulladékgazdálkodási fejlesztéseket és folyótisztítási akciókat hajtanak végre Kárpátalján.

A CALL-Action program két évében kárpátaljai vállalkozók bevonásával, legalább 690 tonna szelektív hulladék összegyűjtésével, válogatásával és hasznosításával szeretnénk követendő példát mutatni és legalább 120000, a Tisza mentén élő ember életfeltételén javítani. A Diageo anyagi támogatást, a PET Kupa gyakorlati szakértelmet és megvalósítást ad a projekthez – mutatta be a két évesre tervezett projekt főbb célkitűzéseit számokban Bitter Zsuzsanna, a program koordinátora.

A folyó forrásvidéken szükséges a beavatkozás

Kárpátalján a hulladékszállítás nehézkessége vagy a szétszóródott falvakban ennek teljes hiánya miatt körülbelül hárommillió tonna kezeletlen szemét halmozódott fel, miközben annak jelentős százaléka újrahasznosítható lenne. A hulladék jelentősen szennyezi a mellékfolyókat és a Tiszát, amelynek folyásiránya Magyarországra hozza a szemetet, hazánkban is jelentős természeti károkat okozva.

Hogyan segíti a CALL-Action program a probléma megoldását? A projekt célja, hogy támogassa a szelektív hulladékgyűjtést Kárpátalján, növelje a lakossági szelektív hulladék begyűjtésének arányát, és az újrahasznosítás hatékonyságát. A projekt kétéves periódusban működik, összetett folyamatot takar és három lépcsőből tevődik össze:

  • A projekt első lépcsőfoka a hulladékgyűjtési kapacitás növelése. Ennek keretében szelektív hulladékgyűjtő pontokat hoznak létre, fejlesztik a szelektív hulladékgyűjtést az iskolákban, köztes hulladékfeldolgozó pontokat hoznak létre és modernizálják a hulladékszállító járműveket.
  • A második lépés a hulladékfeldolgozási kapacitás növelése, amely a már létező telepek infrastruktúrájának és eszközeinek fejlesztését jelenti.
  • A projekt harmadik lépcsőfoka a folyótisztítás, amelynek keretében bevált és innovatív módszerekkel gyűjtik össze a folyókban összegyűlt szemetet a Tisza vízgyűjtő területén. Ilyen módszer például a Borzsa folyón létesített szitka, amelynek hálós rendszere a folyón úszó hulladékot fogja fel, ezt kiemelve megakadályozható, hogy a Tiszába kerüljön.

A folyóból kitermelt hulladék jó része PET-palack, amely így újrahasznosításra kerülhet. A régióban ezen túl előadásokkal, oktatási programokkal kívánják felhívni az emberek figyelmét a megfelelő hulladékgyűjtésre és az újrahasznosítás jelentőségére.

A CALL-Action program első lépései

A CALL-Action programban kulcsszerepet kapnak a PET Kupa ungvári és beregszászi szakmai partnerei, akik Kárpátalján több éve tevékenykednek a lakossági szelektív hulladék begyűjtésében és feldolgozásában. Az általunk biztosított anyagi támogatásából az együttműködés első lépései során bővült az ő eszközparkjuk és immáron egy anyagszállításra alkalmas FORD Transit típusú kisbusz, illetve egy Mercedes-Benz motor is segíti a hulladék nagyobb arányú és szakszerű szállítását – emelte ki az első lépéseket Ábrahám Gergely, a Diageo európai partner országok vállalati kapcsolataiért felelős vezetője

A felszereltség bővítése során egy Steinbock Boss NH-20 típusú targonca is beszerzésre került, mely segítségével a bálázott hulladékot már nem kézi erővel, hanem gépesítve lehet mozgatni, ezzel is segítve a begyűjtött hulladék telephelyi logisztikáját.

A Diageo munkatársai is beszálltak a folyótisztításba

Április végén a Diageo és a PET Kupa Dinnyéshát közelében közösen takarítottak ki egy erősen szennyezett ártéri területet: 100 zsáknyi, azaz nagyjából 600 kilogramm hulladék gyűlt össze, melyet még aznap együtt szelektáltak a PET Kupa kiskörei Folyómentő Központjában.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt hetek menetelés után jelentős korrekciót mutatott. A BUX gyengülése mellett valamennyi blue chip is veszteséggel zárta a mögöttünk hagyott hetet.