A Klímaváltozási akciónapon összefog a BKK és a Munch

A Klímaváltozási akciónapon összefog a BKK és a Munch

A környezetbarát városi élet nem kell, hogy bonyolult és drága legyen! Ha összekötjük az olyan Budapesten elérhető fenntartható alternatívákat, mint a Munch ételmentő platform és a BKK által üzemeltetett Mol Bubi közbringarendszer, azzal rengeteget tehetünk a klímaváltozásért.

A május 15-i Klímaváltozási akciónap alkalmából minden évben világszerte összefognak szervezetek, cégek és civilek, hogy rámutassanak a bolygónk éghajlatát fenyegető veszélyekre és a klímaváltozás által előidézett, vészjósló természeti változásokra. Éppen ezért döntött úgy a Munch és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy egy közös akcióval fogják felhívni a figyelmet a természeti változásokra, amelyekre az olyan nagyvárosok, mint Budapest fokozottan hatással vannak.

A két kezdeményezés üzenete és célja ugyanis nagyon hasonló. Mind az ételmentéssel, mind a kerékpározással csökkenthetjük a biológiai lábnyomunkat, így hozzájárulhatunk a városok klímasemlegességéhez, ráadásul a pénztárcánknak is jót teszünk velük. Ha pedig ezt a kettőt egyesítjük, akkor egyszerre (t)eszünk jót, miközben egészséges és környezettudatos megoldásokat választunk, ami egy fenntarthatóbb városi életet biztosít mindenkinek.

A BKK örömmel vesz részt a Munch-csal való együttműködésben, hiszen a társaság számára fontos cél a klímavédelem – nyilatkozta Borsi Dávid a közös akció kapcsán. A BKK kommunikációs vezetője hozzátette: a környezettudatos közlekedésfejlesztésben úttörő szerepe van a Mol Bubinak, de ugyanezt a célt szolgálják a zéró károsanyag-kibocsátást segítő troli- és villamosbeszerzések, a megosztáson alapuló szolgáltatások támogatása, és az ehhez kapcsolódó mikromobilitási hálózat kiépítése, amely jelenleg is zajlik Budapesten.

Kezdj bele egy környezet- és pénztárcabarát szokásba azzal, hogy május 15-én, vasárnap te is felülsz egy Mol Bubira, és beszerzel biciklivel egy pazarlástól megmentett ételcsomagot, közel féláron! Foglalj le egy Munch-csomagot, majd irány a legközelebbi Mol Bubi gyűjtőállomás! Tedd le az állomáson, vagy parkolj a bicikliddel a Munch partner előtt, és vedd át a megadott idősávban a meglepetéscsomagodat! Egy átlagos Munch csomag beszerzésével kb. 2,4 kilogramm üvegházhatású gáz kibocsátásától mentheted meg a Földet. Kis lépés neked, de hatalmas lépés a környezetnek.

Szoboszlai Dominik és Nagy Zsolt is betalált a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen, így a magyar labdarúgó válogatott két győzelemmel nyitotta a 2024-es évet.

Csökkenő forgalom mellett pluszban fejezte be e hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető részvények felemás eredménnyel zárták a kereskedést.